2010. április 27., 10:392010. április 27., 10:39
Ma estétől szombat hajnalig Marosvásárhely lesz a dzsesszmuzsika erdélyi fővárosa, a Diákművelődési Otthon és a Jazz and Blues Club ugyanis versenyjellegű nemzetközi egyetemista dzsesszfesztivált szervez.
A vetélkedőt szerdán és csütörtökön este fél 7-től az Ifjúsági Házban tartják, majd ugyanott lesz a Nyertesek Gálája is. Közben több romániai és külföldi együttes és zenész is fellép a városban. Ma este 8-tól a Sörház (Sinaia) utcai Jazz Clubban a nagyszebeni Snaco DixieLand Band szórakoztatja a közönséget. A csapat dzsessz mellett hagyományos zenét, valamint bel- és külföldi könnyűzenei slágereket is játszik. Holnap a Magyarországról érkező Kosz Szilveszter és a marosvásárhelyi Alex Man közös koncertjén szórakozhatnak az érdeklődők.
A két zenész nagyon jól ismeri egymást, annak ellenére, hogy nem játszanak gyakran együtt. Közös fellépésükkel ritmust, virtuozitást és igényes improvizációkat ígérnek a közönségnek. Csütörtökön este az Egyesült Államokból érkező Chris Dahlgren, a hazai dzsesszélet ismert szereplője, Mircea Tiberian és barátaik állnak a Sörház utcai klubhelyiség színpadára.
A két ismert művész nem először találkozik a színpadon. Együttműködésük legfrissebb eredménye az Ulysses című lemez, amelyet a szakma rengeteg elismerő kritikával illetett. Pénteken a fesztivál legfiatalabbjai lépnek közönség elé. A Simona Chiriţă (ének), Alexandru Svet (zongora), Gabriel Andronache (basszusgitár) és Andrei Marcovici (dobok) alkotta Bourbon Jazz Unit pénteken este zárja a fesztivált.
A fesztivál társszervezője, a Jazz and Blues Clubot működtető Demeter József lapunknak kifejtette: reméli az idei rendezvény hagyományteremtő lesz. Ugyanakkor bízik abban, hogy a minőségi élő zene egyre több fiatalt hódít meg. A koncertekre 25 lejért lehet bérletet váltani, a diák- és ifjúsági versenyekre a belépés ingyenes.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.