2010. április 19., 09:352010. április 19., 09:35
A Kolozsvári Magyar Operában megrendezett gálát megelőzően az EMKE ünnepi közgyűlését tartották meg, ahol a Hargita és Kovászna Megyei Tanács képviselői mutatták be a szórvány- és tömbmagyarság kapcsolatának fejlesztését kitűző programját, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus erdélyi programjait tárgyalták meg.
A közgyűlésen részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke is, aki már a helyszínen megkapta a díszoklevelét. Ezt követően megkoszorúzták az EMKE-alapító Pákéi Sándor József sírját a Házsongárdi temetőben – Gaál György művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke mondott emlékbeszédet. Az ünnepi gálaműsort dr. Székely Árpád karnagy vezényletével a Kolozsvári Református Kollégium énekkara; Nistor Ilona csángó népdalénekes, Vidovenyecz Edina és Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei, valamint a Bogáncs Néptáncegyüttes és a Harmadik Zenekar szolgáltatták.
A 13. EMKE-díj mellett kilenc tiszteletbeli tag címet, illetve számtalan oklevelet osztottak ki mindazoknak, akiket az erdélyi közművelődésért végzett munkájukért ismert el az egyesület. Dáné Kálmán Tibor kérdésünkre elmondta, sikeresnek tartja az EMKE eddigi tevékenységét, az egyesület elnöke a Magyar Ház Hálózat létrehozásában vállalt szerepüket emelte ki. A hálózatba azok az épületek tartoznak, amelyek egy romániai magyar civil szervezet vagy történelmi magyar egyház tulajdonában vannak, és bennük kulturális és a magyarság megmaradása szempontjából fontos programokat bonyolítanak le. „Rengeteg feladatunk van, többek közt a Szabédi-ház könyvállományának a kibővítése is” – vázolta kérdésünkre az EMKE jövőbeli terveit Dáné. Hozzátette, továbbra is a szórvány marad az EMKE érdeklődésének előterében.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.