
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Óriási sikerrel vendégszerepelt Giacomo Puccini A fecske című remekművével a Kolozsvári Magyar Opera társulata a Bucharest Opera Festival – All Puccini Edition elnevezésű rendezvényen, június 13-án. Az Anger Ferenc rendezte előadást Horváth József dirigálta – közölte az intézmény.
2024. június 17., 17:132024. június 17., 17:13
Több internetes komolyzenei portál is méltatta a társulat teljesítményét. Alexandru Pătrașcu zenekritikus úgy fogalmazott, hogy immár harmadik éve a legjobb előadást nyújtja a Kolozsvári Magyar Opera társulata a bukaresti ONB Fesztiválon. 2021-ben Maurice Ravel két egyfelvonásos művével (A pásztoróra / A gyermek és a varázslatok) léptek fel a fővárosban. A következő évben újabb ,,dupla” előadást mutattak be, Bartók Bélától A csodálatos mandarint és A kékszakállú herceg várát, most pedig A fecskével kápráztatták el a közönséget, ami a kritikus szerint abszolút premiernek számított a bukaresti színpadon.
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
,,A kórus játéka kiemelkedő volt, a zenekar pedig valódi élményt nyújtott. Tisztán, kiegyensúlyozottan játszottak Horváth József szuggesztivitással ható dirigálásával.
Az előadás további sztárjai Antal Lívia (Lisette) és Bardon Tony (Prunier), akik egész este kiváló teljesítményt nyújtanak. Pataki Adorján brillírozik, a második felvonás nagyjelenetében uralja a kórust. Férfias magabiztossággal, csillogó lírai tenor hanggal kápráztatja el a nagyérdeműt, amilyet Romániában nem találni” – írta a zenekritikus.
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Peter Quantrill angol zenekritikus a www.gramophone.co.uk hasábjain így ír: ,,Horváth József vezénylése finoman hangsúlyozza a partitúra amerikai vonatkozásait, miközben hitelesen bécsi édességet csal ki a vonósokból.” ,,A Magda szerepében debütáló Covachinschi Yolanda hangban és tartásban egyaránt hozza a szerephez szükséges csillogást.
Fotó: Kolozsvári Magyar Opera
Tudor Sicomas műkritikus a www.republikakritica.ro oldalon szintén elismerően nyilatkozott. ,,A legapróbb részletekre is nagy hangsúlyt fektető sikeres rendezés a főszereplők színpadi játékára helyezi a hangsúlyt. Anger Ferenc rendezőnek sikerül mindegyik szereplővel külön-külön foglalkoznia, ezáltal megrajzolván személyes szerepvonalukat, ami nem túl gyakori az operarendezésben” – írta a műkritikus.

Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő a díszmeghívottja a július 7-ei Bánffy Palotakoncertnek.
A 150 éve született Csiszár Lajos életművét szeretnék közelebb hozni a nagyközönséghez Marosvásárhelyen, ahol városnéző sétákkal idézik fel a szecesszió meghatározó helyi alakjának munkásságát.
Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.
Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.
A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait bemutató tárlat nyílik április 18-án, szombaton Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtószolgálata.
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
szóljon hozzá!