2010. december 06., 09:472010. december 06., 09:47
Az igazgató elmondta, a kiállítás nemzetközi lett, ugyanis a vajdasági Szabadkáról és Budapestről is küldtek be képzőművészeti munkákat a diákok. Szombaton Szín-világ címmel az erdélyi gimnáziumok tanárai a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ és a budapesti Madách Imre Gimnázium oktatóival közösen tartottak szakmai fórumot a képzőművészeti nevelésről.
Vörös Alpár elmondta: a fórumon részt vett, többek között Pázmány Ágnes, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének (MROE) titkára, Apáczai-díjas tankönyvszerző, Márkus László Szilágy megyei tanfelügyelő és Müller Katalin, a Napsugár képszerkesztője. Vörös Alpár hozzáfűzte, a szakmai fórum nemcsak képzőművész tanároknak szólt, hanem az elemi iskolákban tanító pedagógusoknak is, hiszen az alsóbb szinten is szükség van képzett tanerőre.
A tárlatmegnyitón a diákok alkotásait Zakariás Ágota művészettörténész ismertette. Az egyszerű festmények mellett linómetszeteket, rézkarcokat és kerámiákat is tartalmaz a diákok képzőművészeti repertoárja. A rendezvényen Rekita Rozália színművész szavalt, az Apáczai-gimnázium és a kolozsvári zenegimnázium diákjai pedig Hacsaturján- és Mozart-darabokkal szórakoztatták a közönséget.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.