Démoni majdnem-remake

A főszereplő a Renée Zellweger által alakított gyermekvédelmis szakember, Emily (Zellwegernek amúgy nem ez az első horrorszerepe: fiatalon játszott A texasi láncfűrészes visszatér című filmben), aki a szüleik által bántalmazott gyerekekkel foglalkozik, és többek között az ő döntésén is múlik, hogy elrendezhető-e a konfliktus, vagy elveszik a gyereket a szülőktől, hogy nevelőszülőknél helyezzék el őket. (Mindez meglehetősen hátborzongató: a „szabadság honában”, ahol ezrek vonulnak az utcára kommunizmust kiáltva, amiért Obama be kívánja vezetni a mindenkire érvényes állami egészségbiztosítási rendszert, teljesen természetesnek tekintik, ha annak nyomán, hogy a gyerek iskolai teljesítménye visszaesik, a családot meglátogatja az állam küldötteként a gyermekvédelmi hatóság képviselője, és dönt arról, hogy egyben maradhat a család vagy sem). 

Emily legújabb ügyében egy furcsa szülői párral kerül szembe, amely - mint kiderül - meg akarja ölni egyetlen kislányát, Lilithet. Emily az utolsó pillanatban megmenti a kislány életét, és magához veszi, ám lassan rájön, hogy valójában nem a szülőkkel van gond, hanem Lilithtel - de nem kicsit, hanem nagyon.

Alvart életrajza szerint gyerekkorában rendkívül vallásos neveltetésben részesült, olyannyira, hogy még moziba sem igen engedték el, tehát az aktuális filmpremierekkel legfeljebb olvasmányélmények szintjén ismerkedhetett meg -, talán ezért érzett különös vonzalmat az Antikrisztus-téma iránt. Persze az Ómen alapmotívuma már több filmből is visszaköszönt - lásd a Rosemary gyermeke vagy Az ördögűző -, de A 39-es ügy az a film, amely a leginkább emlékeztet az „alapműre”. Már csak a negatív szereplő névválasztása miatt is: az Ómenben Damiennek hívják a „sátán fattyát”, amibe nem nehéz belelátni a démonnal való hasonlóságot, Alvart kiskorú antagonistája pedig már direktebb „keresztségen” esett át: Lilith a sumér és akkád mítoszokban nőnemű démon, és a zsidó mitológia is átvette - eszerint ő volt Ádám első felesége, aki azonban nem volt hajlandó alávetni magát Ádám parancsainak. 
A történet is az Ómenhez hasonló szál mentén bontakozik ki: Lilith ártatlan, a hozzá hasonló tízéves kislányoktól semmiben sem különböző gyereknek néz ki, aki körül azonban egyre több rejtélyes haláleset történik, míg végül nevelője, Emily rádöbben, hogy egy pokoli teremtménnyel áll szemben. Éppen ezért, mivel ennyire követi az alapul szolgáló film sémáit, A 39-es ügy nem igazán tekinthető eredeti alkotásnak. Jodelle Ferland Lilith szerepében ugyan valóban képes néha hátborzongató érzést kelteni, ám ezt a film olcsó, hatásvadász elemei, amelyek kizárólag azt szolgálják, hogy a néző már rögtön a történet elején több ízben is infarktus közeli állapotba kerüljön, kioltják. Alvart megpróbálja ugyan adagolni rafináltabb eszközökkel is a feszültséget, és ez egy darabig talán sikerül is, ám mégis, valahogy mindvégig érezni, hogy ezt az egészet nem kell komolyan venni, mivel az Ómennel ellentétben itt nem az a cél, hogy a szüszpanszot a zárójelenet után is fenntartsák - hiába is várjuk, hogy több, kétségbeejtő menekülés után Lilith az utolsó másodpercekben is vészjósló, önelégült mosollyal nézzen a kamerába. A történetet szépen rövidre kell zárni, nehogy a néző szájában megkeseredjen a diétás kóla, így aztán mindenki megkönnyebbülve léphet ki a vetítőteremből. Már csak azért is, mert nem látott mást, csupán egy közepesre sikerült majdnem-remake-et, ami garantáltan nem fekszi meg a gyomrát. 

A 39-es ügy (Case 39. Amerikai horror, 2008, 115 perc). Rendezte: Christian Alvart. Producer: Lisa Bruce, Steve Golin. Szereplők: Renée Zellweger, Jodelle Ferland, Ian McShane, Bradley Cooper, Kerry O\'Malley, Callum Keith Rennie. Írta: Ray Wright. Kép: Hagen Bogdanski. Zene: Michl Britsch. Értékelés az
1-10-es skálán: 6