
2012. október 05., 08:182012. október 05., 08:18
„Az RMDSZ már korábban megkeresett azzal, hogy vállalnám-e ezt a tisztséget. Természetesen igent mondtam, Bukarestből azonban eddig még semmilyen formában nem kerestek” – mutatott rá Demény. A vezetőtanács tagjai az intézet költségvetését, általános stratégiáját és a szervezeti felépítést hagyják majd jóvá.
Mint ismeretes, az ICR teljes vezetősége amiatt tiltakozva távozott augusztus elején, hogy a kormány június 13-án sürgősségi rendelettel az államelnöki hivatal hatásköréből a szenátuséba helyezte át a tizenhét külföldi román kulturális intézet ernyőszervezeteként működő ICR felügyeletét. Néhány héttel ezután a szenátus plénuma Andrei Marga ex-külügyminisztert, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egykori rektorát nevezte ki a hivatal élére.
A hatályos jogszabályok értelmében az elnök mellett az ICR vezetőtanácsát többek között a miniszterelnök, a kulturális és ifjúsági tárcavezető, illetve a külügyminiszter által javasolt személyek alkotják. Az illetékesek keddig 14 személyt jelöltek a testületbe, Petru Filip, a szenátus alelnöke pedig korábban úgy nyilatkozott, a parlament felsőházának külügyi és kulturális bizottságai minden bizonynyal még ezen a héten fogadják a jelölteket, hogy a plénum már hétfőn szavazhasson a kinevezésekről.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.