Dániában mutatkozik be az Aradi Kamaraszínház, amely Romániából egyedüli kulturális intézményként vesz részt másik tizenhárom európai központtal együtt egy olyan projektben, amelynek fő célja a tapasztalatcsere és a kapcsolatteremtés.
2013. június 04., 15:112013. június 04., 15:11
Bár az Aradi Kamaraszínház nem kulturális központ, a Híd az Európai Kulturális Központok Között – Csereprogram elnevezésű projektbe mégis beválogatták, mert a szervezők érdekesnek találták a 2007-ben alapított teátrum eddigi tevékenységét – közölte Gujdár Gabriella, a színház alapítója és menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Szerdán és csütörtökön a dániai Aarhusban találkoznak a pályázaton résztvevő intézmények. Az év második felében mintegy hat hónap áll a rendelkezésükre, hogy valamelyik intézményhez ellátogassanak, illetve egy másikat fogadjanak Aradon. Gujdár Gabriella elmondta: azért vesznek részt a pályázaton, mert be akarnak kerülni a nemzetközi színházi körforgásba, és remélik, hogy a többi kulturális központ segítségével előadásaik Magyarországon és más környező országokon kívül több más helyre is eljutnak.
Emellett az intézménymenedzsment területén is remélik, hogy hasznosítható tapasztalatokat szereznek, hiszen a hosszú távú tervek között szerepel az Aradi Kamaraszínház kulturális központtá fejlesztése. Ennek bázisát továbbra is a színház képezi, de más művészeti ágak felé is nyitnának.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!