Hirdetés

Csűrszínházi Napok: vonakodó társszervezők

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Gazdag programkínálattal, de néhány nagy hiátussal indulnak a két hét múlva sorra kerülő Csűrszínházi Napok. A kilencedik alkalommal megszervezett, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő mikházi rendezvénysorozat változatos színházi előadásokkal, kiállításokkal, táncházzal, népzenével, gyermekműsorokkal, kézműves- és mezőgazdasági vásárral várja a bekecsalji faluba látogatókat.

Szucher Ervin

2011. június 16., 08:212011. június 16., 08:21

Noha a plakáton társszervezőként jelenik meg, és műszaki személyzetének egy részével képviselteti is magát Mikházán, idén először nem vesz részt a kulturális eseményen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata. Szélyes Ferenc színművész, a fesztivál ötletgazdája, valamint főszervezője szerint ennek az az oka, hogy a 2010/11-es évadban a Tompa Miklós Társulat egyetlen olyan darabot sem tűzött műsorra, mellyel tájolni is lehetett volna. „Furcsa és szomorú, de nincs egy olyan előadásunk, mely valamelyest illeszkedne a Csűrszínház jellegéhez, és a vidéki közönségnek is be lehetne mutatni. Ennek ellenére remélem, hogy a napokra meghívott többi társulat és előadó színessé teszi a kínálatot” – fejtette ki Szélyes.

Az idén a háromnapos rendezvény másik társszervezője, a Maros megyei önkormányzat is visszafogottan veszi ki a részét. Az eddigi főtámogató az ivóvízkészletre sem elegendő 500 lejjel segíti a Mikházi Csűrszínházi Társaságot, ami a tavaly kiutalt összegnek alig több, mint tíz százalékát jelenti, míg a plakátokon szintén megjelenő Communitas Alapítvány egyetlen fillérrel sem járul a szervezéshez. „Odajutottunk, hogy valósággal össze kell koldulnunk a pénzt, főként vállalkozóktól és magánszemélyektől. A szűkös keret miatt letettünk eredeti tervünkről, miszerint az idén – több székelyföldi színház meghívásával – ötnaposra bővítjük a fesztivált” – panaszolta el a főszervező, aki az elmúlt hónapok konfliktusainak tudja be a „csapok elzárását”. Amint a Krónika beszámolt róla, heves vita robbant ki Szélyes Ferenc és Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök között a Csűrszínház státusa és kihasználtsága kapcsán. Ott lesz viszont a társszervezők között a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének marosszéki szervezete. „A kultúra és az agrikultúra mindig is közel állt egymáshoz. Főként, ha azt vesszük figyelembe, hogy mindkettő valamiféle táplálékot biztosít” – jegyezte meg tréfásan Csomós Attila elnök, aki több RMGE-taggal együtt a Nyárádmente június vége felé érő zöldségeit és gyümölcseit készül kínálni a látogatóknak.

A visszajárónak számító magyarországi Forrás Színház, a Maros Művészegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, az Öves együttes, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Bekecs Néptáncegyüttes, valamint a Bécsben élő Székely Szabó Zoltán előadásain kívül a nyárádmenti településre látogatók jelmez-, fotó-, faragottbútor- és címertárlatokat látogathatnak, részt vehetnek Kallós Zoltán válaszúti néprajzkutató tárlatának megnyitóján, benevezhetnek a táncházra, hintózhatnak, szervezetten kirándulhatnak, megcsodálhatják a kézművesek alkotásait, megismerkedve a gyékényszövés, goblenvarrás, vesszőfonás, citera- és székelykapu-faragás titkaival. A szervezők ugyanakkor a Maros Művészegyüttes mikházi származású humoristájának, az egész Székelyföldön jól ismert Széllyes Sándornak készülnek emlékszobát avatni.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés