
2013. március 28., 07:342013. március 28., 07:34
Idén a színházi szakma Georg Büchner német drámaíró születésének 200. évfordulóját ünnepli, ezen évfordulóhoz kötődve a kolozsvári társulat a Tompa Gábor igazgató rendezte, Leonce és Léna című előadással vendégszerepelt március 23-án és 24-én a cseh fővárosban – adta hírül a teátrum. A kolozsváriak Büchner-adaptációja egyébként 2009-es bemutatója óta számos fesztiválmeghívást kapott, az országban és külföldön is több városban játszotta már a társulat, többek között Szarajevóban, Bogotában, Pécsen és Bukarestben is. A hétvégén a cseh közönség két alkalommal láthatta a produkciót a Prágai Nemzeti Színház egyik legrégebbi épületében, az Estates Színházban (Stavovské divadlo).
A nagy történelmi múlttal rendelkező színház a 18. század végén épült, 1920-ban csatolták a nemzeti színházhoz, és azóta egyaránt működik benne balett, opera és színházi társulat is. Repertoárjában külön hangsúlyt fektet Mozart műveire, aki maga vezényelte a Don Giovanni világpremierjét ugyanebben az épületben 1787-ben, sőt a Miloš Forman rendezte, Oscar-díjas, Amadeus című film számos jelenetét is itt forgatták.
A kolozsváriak szombati, március 23-ai előadását állófogadás követte, melyen részt vett a Prágai Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője, Michal Dočekal, valamint a Prágai Magyar Intézet igazgatója és a Román Nagykövetség képviselői is – akik a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal együttműködve lehetővé tették a prágai vendégszereplést. Tompa Gábor nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy milyen fontos Európa két nagy múltú színháza számára az egymással való párbeszéd, hiszen a történelmen túl hasonló művészi értékeket, törekvéseket képviselnek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.