Hirdetés

Csehov-premier a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Pénteken este 7 órától újabb nagytermes bemutatót láthat a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulatának előadásában. A Tompa Miklós Társulat Anton Pavlovics Csehov Platonov című művét viszi színre.

Szucher Ervin

2011. február 11., 10:202011. február 11., 10:20

Annak ellenére, hogy a színmű a talán legismertebbnek számító orosz drámaíró kevésbé játszott darabja, Harsányi Zsolt örömmel vállalta színpadra állítását. Az elmúlt években a Marosvásárhelyen élő és oktató, szabadúszó rendező kizárólag kortárs szerzők műveihez nyúlt. „Megérett bennem ez az örök érvényű problémákat feldolgozó darab, melynek karakteres szövegét Csehov még diákként írta” – magyarázta Harsányi, aki azt is elmondta, hogy ennek ellenére a Platonov ősbemutatójára nagyon későn, jóval a szerző halála után került sor. Ez annak tulajdonítható, hogy a kézirat mindössze 1920-ban, Csehov moszkvai széfjének a felszámolásakor került elő. Szerepösszevonásokkal és szövegkivágásokkal a rendező és munkatársa, Csép Zoltán dramaturg mintegy felére csökkentette az eredetileg négyfelvonásos, időtartamában a Hamletet is leköröző darabot. Harsányi megpróbálja kibontani a Csehov-szöveg sajátosan összetett viszonyrendszereit, s egy, a mai korban is érvényes problémaként, a kortárs színjátszás eszközeivel – nagy hangsúlyt fektetve az akusztikus effektusokra és a fényhasználatra – mutatja be a Platonov történetét.

A dráma alapproblémája, hogy egy olyan világban, amelyben az élethelyzetek nagyon erősen meghatározzák az emberek életlehetőségeit, hogyan lehet létezni, megőrizni az egyéniséget és a nemesebb ambíciókat, mi hiteles és mi hamis az emberben, az emberi kapcsolatokban. A Platonov a magányosság különös tragikomédiája, ahol a címszereplő egyfajta abszurd anti-Don Juanként jelenik meg. Menekül az őt üldöző nők elől, de ezekben a szerelmi viszonyokban éli át létezésének leglényegesebb vonását: a magányt.

Harsányi Zsolt szerint Csehov üzenete a lehető legaktuálisabbnak számít – általában, de a marosvásárhelyi színházban is. „Mint minden darabban, a Platonovban is képtelenek Csehov szereplői cselekedni, inkább halogatják a megoldásokat, másoktól várva a megváltást. Így az élet szép lassan ledarálja őket. Sajnos ugyanez a csehovi állapot uralkodik a vásárhelyi színházban is, ahol emberek menekülnek a döntés elől másoktól várva a megoldást” – vont párhuzamot a csehovi és a való világ között a rendező, aki nehezményezte, hogy gyakran csak mostoha körülmények között próbálhatott.

A péntek esti bemutató alkalmával nemcsak az évtizedekkel ezelőtt játszott Platonov tér vissza a marosvásárhelyi színpadra, hanem Zalányi Gyula, a társulat ’89 előtt Magyarországra távozott tagja is.
Az előadás szereplői: Bartha László Zsolt, Bekő Fóri Zenkő e. h., Berekméri Katalin, Bokor Barna, Fülöp Beáta, Gecse Ramóna, Kelemen Barna, Korpos András, László Csaba, Meszesi Oszkár, Moldován Orsolya, Ördög Miklós Levente, Tompa Klára és Zalányi Gyula m. v. Rendező: Harsányi Zsolt, munkatársai: Adrian Ganea e. h. (díszlettervező), Török Ilka e. h. (jelmeztervező), Bányai Tamás (fénytervező), Kis-Luca Kinga (koreográfus), Csép Zoltán (dramaturg), Dull János (zene), Csíki Zsolt (rendezőasszisztens).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés