Bukarestben lép fel kedden a magyarországi Muzsikás együttes, amely idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját.
2013. szeptember 23., 17:422013. szeptember 23., 17:42
2013. szeptember 23., 17:512013. szeptember 23., 17:51
A számos díjjal elismert együttes Bukarest második legnagyobb előadótermében, a román közszolgálati rádió mintegy ezer férőhelyes koncerttermében lép fel. Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: több mint tíz évvel ezelőtt járt legutóbb a Muzsikás Bukarestben, ahol nagysikerű koncertet tartott Alexander Bălănescu hegedűvirtuózzal.
A mostani fellépésükre olyan műsort állítottak össze, amely a térség népzenéjéből merít. Így a keddi koncerten Bartók Béla népzenegyűjtéséből bukovinai román és zsidó feldolgozásokat is lehet hallani. A bukaresti koncerten a Muzsikás bemutatja Erdély fontosabb etnográfiai régiói (Mezőség, Máramaros, Kalotaszeg, Küküllőmente) román, magyar és zsidó népzenéjének jellegzetes vonásait, és rávilágít az egymás mellett élő népek zenéjének sajátos kölcsönhatására. Hallható lesz a román învârtita (forgótánc) és a csárdás, játszanak legényest és botos táncot, de a közönség felismerheti Bartók Béla Hat román tánc című művének részleteit is. Az előadás a hagyományos hangszereken felcsendülő dunántúli és csángó népzenének köszönhetően válik teljessé. A román rádió teljes egészében rögzíti a koncertet.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!