2012. október 30., 08:252012. október 30., 08:25
A fesztivál keretében a kisHamlet Műhely mellett egy másik budapesti társulat, a Természetes Vészek Kollektíva is fellép a FIF: Fixa Idea Felekezet című produkciójával pénteken. A budapesti csapat a fesztiválszerepléssel első alkalommal mutatkozik be a kolozsvári közönség előtt. Néhány nap szünet után november 6-án, kedden a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata érkezik az Ecsetgyárba Béres Márta One-girl Show című előadásával, amelyet Urbán András rendezett. A fesztivál utolsó napján, november 7-én a bukaresti Teatrul LUNI de la Green Hours előadása lesz látható, az Eric Bogosian szövegei alapján készült (Cu)Cuienfrunte, Radu Iacoban és Tudor Aaron Istodor előadásában. A bukaresti előadás után a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből alakult 2 AM zenekar koncertjével ér véget a programsorozat.
A fesztivált megnyitó Honvéd Együttes a 2011/2012-es évadban nagyszabású változáson ment keresztül, melynek eredményeként az egykori 12 tagot számláló társulat négyfősre csökkent. „Ez a maréknyi csapat kisHamlet Műhely névvel kísérletet tesz arra, hogy a Honvéd Együttes hagyományait és szellemiségét újra életre keltse” – olvasható a fesztivál szervezőinek közleményében. A társulat az egyik legismertebb és legtöbbet játszott kortárs német szerző, Roland Schimmelpfennig, Az arab éjszaka című darabját tavaly tűzte műsorra Zakariás Zalán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház rendezőjének és művészeti vezetőjének rendezésében.
„A többnyire magukban beszélő szereplők egy tízemeletes panelház foglyai, akiket egy fullasztó júniusi éjszaka terel össze. A darab Az ezeregyéjszaka meséire utalva már címével is jelzi, hogy a lakótelepi közeg szürreális események részesévé válik, a karakterek kívülről látják magukat és társaikat, és úgy számolnak be a körülöttük zajló eseményekről, mintha mesét mondanának” – írják a szervezők a produkcióról. Az elsőadásokra a helyek száma korlátozott, jegyet váltani 15, illetve kedvezményesen 10 lejes áron lehet. Bővebb információkat a fesztivál honlapján találnak az érdeklődők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.