Hirdetés

Botrány a BIFF körül

Távozásra szólították fel Bereczki Csabát, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi igazgatóját és Kálomista Gábort, a Magyar Producerek Szövetségének elnökét kedden a 2012-ben induló Budapest International Film Festival (BIFF) elnevezésű nemzetközi filmes mustráról rendezett sajtóbeszélgetés kezdetén a 64. cannes-i filmfesztiválon.

MTI

2011. május 19., 08:492011. május 19., 08:49

A beszélgetésen jelen lévő Szőcs Géza kulturális államtitkár szerint a szakmai vezetők megjelenése „erőltetett provokációnak” tűnt. A zártkörű kerekasztalt a fesztivált életre hívó Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége (MAPSZ) megbízásából a Screen International filmes folyóirat szervezte. A rendezvényre – amelyen a MAPSZ vezetőin kívül jelen volt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, valamint Bokor Attila, a minisztérium filmes főosztályának vezetője is – hét külföldi szervezet, illetve sajtóorgánum, valamint három magyar újságíró kapott írásban meghívót. A helyszínen megjelent Bereczki Csaba és Kálomista Gábor is, a szervezők azonban arra hivatkozva, hogy privát rendezvényt tartanak, távozásra szólították fel a két szakmai vezetőt. Kifelé menet Bereczki angolul hangosan megjegyezte: „ezt nem fogom elfelejteni”.

A Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége (MAPSZ) vezetői, Neményi Ádám és Barbalics Péter a fesztivál bejelentéséről szóló cannes-i rendezvény szervezőire hárították a felelősséget azért, hogy távozásra szólították fel Bereczki Csabát és Kálomista Gábort. A 2009-ben alakult Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége részéről Barbalics Péter az MTI-nek elmondta: a zártkörű szakmai találkozót a szervezet piárosa, Martin Marquet és a Screen International filmes folyóirat közösen szervezte. A fizetett marketingprogramot Mike Goodridge, a filmes folyóirat főszerkesztője vezette. Barbalics állítása szerint a meghívottak listáját az általuk megbízott szervezők állították össze, azt előző nap küldték szét e-mailen Rita Dagher és Victor Loewy forgalmazási, Isabel Davis és Joelle Levie koprodukciós, Elisabeth Lequret, Giuila Fillipelli és Pascale Ramonda fesztiválszervező szakembernek, valamint Thomas Schulze német újságírónak. A szakmai egyeztetésre meghívást kapott továbbá az [Origo] hírportál, az MTV és az MTI tudósítója. Kálomista Gábor szerint a szakmai együttműködés egyébként is nagyon keskeny mezsgyén lehetne elképzelhető, mert a Magyar Producerek Szövetsége mindaz ellen tiltakozik, amit Neményi Ádám és Barbalics Péter producerként képvisel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés