
Csütörtök délelőtt 13. alkalommal vette kezdetét a Bolyai Alkotótábor, mely idén neves hazai és magyarországi fotóművészeket gyűjtött Marosvásárhelyre.
2013. szeptember 26., 17:142013. szeptember 26., 17:14
A választás azért esett a fényképészetre, mert 2013 a fotógráfia nemzetközi évének számít, így a szobrászat, festészet, textilművészet, kerámiázás és multimédiás művészet után ez a művészeti ág premierként kerül az ötnapos alkotótábor „műsorára”. A kulturális esemény kiötlője és mozgatórugója, Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke szerint az is fontos szerepet játszott a választásban, hogy a város több szálon is kötődik a fotográfiához. Évtizedekkel ezelőtt, a Horváth család laboratóriumában alakult meg az ország első és egyetlen fotógyára. Az iparág ugyan ma már halott, a gyár bejáratára lakat került, de sorozatosan díjazott művészei és a Marx Józsefről elnevezett klubja révén Vásárhely még így is beírta a nevét a nemzetközi fotótörténetbe.
Az eseménysorozatot a tábor budapesti szaktanácsadója, Gimesy Péter művészettörténész nyitotta meg A fotótörténet nagy pillanatai című vetítettképes előadásával. Jóllehet a szakmabeliek számos adat ismeretében ültek le meghallgatni az érdekfeszítő bemutatót, még közülük is sokan elcsodálkoztak az anyaországi művészettörténész által bemutatott művészettörtéáneti csemegéken. Gimesy bemutatta a világ első, Joseph Nicéphore Niépce által 1826-ban vagy ’27-ben camera obscuraval készített fényképét, melyen már alig-alig vehető ki a körtefa, az épület és a csűr. Alig egy évtized múlva, Louise Daguerre párizsi képén, egy körúti cipőpucoló és kliense személyében az első emberek is fényképalanyokká váltak. Bár régiónkban ’89 előtt ritkaságszámba mentek a színes képek, azokat azelőtt bő évszázaddal, 1861-ben kezdték készíteni. 1890-ben már könyvillusztrációként is használták a fotográfiákat, az első, úgynevezett manipulált képek pedig a századfordulón születtek. Az első fényképet ötvenhat esztendővel ezelőtt digitalizálták. A pesti vendég a világ legdrágábban eladott fényképének bemutatásával zárta legekről szóló előadását. Egy 2011-es aukción a német Andreas Gursky Rajna II. címet viselő alkotása csaknem 4.338.500 dollárért kelt el.
A Bolyai Alkotótábor keretében két tárlatnyitóra is sor kerül. Előbb pénteken este 7-től a várban mutatják be a marosvásárhelyi Fekete Zsolt Megismételt pillanatok című vándorkiállítását, majd szombaton délután 6-tól, a Színház-téren az idei rendezvény résztvevőinek a munkáit tekinthetik meg a járókelők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!