
Jókai Anna írónak ítélte a Bocskai István Társaság idei díját, amelyet az érmelléki Szentjobbon vehetett át az alkotó.
2013. augusztus 04., 17:472013. augusztus 04., 17:47
2013. augusztus 04., 17:562013. augusztus 04., 17:56
Jókai Anna író az MTI-nek elmondta: a Bocskai-díjat olyan emberek kaphatják, akik következetes és hosszan tartó munkával szolgálták a magyarság ügyét, ismerik a magyarság testvériségének a szellemét és sokat tettek az emberiség szolgálatában. Hozzátette: mindig nagyon örül a közösségektől származó elismeréseknek, mert pontosan láthatja mögötte az emberek arcát, törekvéseiket. Emellett erősen érinti, ha olyan közösségek keresik meg, amelyekkel személyes kapcsolata nem volt, mégis értékelték a munkáját.
Jókai Anna úgy fogalmazott, hogy a Bocskai Társaság elismerésének azért is örül, mert erdélyi díjról van szó, amely mindig a szíve csücske volt. Az írónő a kitüntetést egy baráti közösségben vehette át az ottani református templomban és a jelenlévők kérésnek eleget téve elmondta az Ima Magyarországért című verset.
Felidézte: az ünnepségen arról beszélt, milyen fontos dolog éppen azokban a napokban átvenni ezt az elismerést, amikor arról van szó, hogy jobban össze kellene tartani, figyelni egymásra határon kívül és belül. Beszélt a testvéri szeretetről és arról, hogy úgy kell ragaszkodnunk egymáshoz, mint egy nagy családnak, mint ahogy a gyermek ragaszkodik az anyjához akkor is, amikor kicsit távol kerül tőle.
Az író sokrétű munkásságáért számos rangos elismerést kapott: 1970-ben József Attila-, 1994-ben Kossuth-, 1999-ben Magyar Örökség, Tiszatáj, 2000-ben Magyar Művészetért Díjat, 1999-ben övé lett az Év Könyve jutalom, 2003-ban az Arany János-nagydíj, majd 2004-ben a Prima Primissima díj is. 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2002-ben a Köztársasági Elnök érdemérmével tüntették ki. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét és Budapest díszpolgári címét is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!