„Magából a regényből szó szerint egy sor sincs benne, ami mutatja, hogy milyen távoli adaptáció készült. Angol stáb, angol színészekkel forgatta a filmet” – mondta el az MTI-nek a bemutató alkalmából Dragomán György József Attila-díjas író. Hozzáfűzte: abban hisz, hogy vagy szabad adaptációt kell csinálni, vagy a lehető legpontosabbat.

A brit forgatókönyvíró-rendező alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel az előbbi utat választotta, és Dragomán szerint „nem is volt várható tőlük, hogy a lehető legnagyobb hűséggel tolmácsoljanak egy olyan történetet, ami Erdélyben játszódik”. A fehér király a 12 éves Dzsátá (Lorenzo Allchurch) nézőpontjából mutatja be egy nélkülöző, technikai civilizációból kirekesztett közösség mindennapjait egy távoli totalitárius társadalomban. A diktatúra és jellegzetes szimbóluma születésébe a főcím alatt futó animáció avatja be a nézőt. 

„A kezdettől világossá akartuk tenni ezzel az animációval, amely egy földműves társadalom leigázását mutatja be, hogy egy allegóriáról van szó, nem egy valóságos országot mutatunk be. Nem történelmi filmben gondolkodtunk, mert azt akartuk megmutatni, hogy a történelem ismétli önmagát” – mesélte Tittel az MTI-nek adott telefonos interjújában. Mindannyian ismerjük a hollywoodi eszképizmust: amikor a néző hátradől, és a szuperhősök megmentik helyette a világot. De a valóságban nem érkezik egy szuperhős, hogy helyre tegye a dolgokat – jegyezte meg a rendező.

A filmben szerető családban felnövő Dzsátá csak akkor döbben rá, hogy mi veszi körül, amikor másként gondolkodó apját (Ross Partridge) munkatáborba viszik. Édesanyja, Hannah (Agnes Deyn) egy ideig még próbálja titkolni előtte a valóságot, de hazugsága lelepleződik. Mivel Dzsátá hatalomhoz hű nagyszülei (Jonathan Pryce és Fiona Shaw) nem segítenek, Hannah kétségbeesett lépésre szánja el magát, hogy kiderítse, hol tartják fogva férjét, és fiával felkeresi Meade tábornokot (Greta Scacchi), ám a szörnyű alkut, amit a tábornok ajánl, Hannah nem képes elfogadni.

A tavalyi Edinburghi Filmfesztiválon debütáló filmet Helfrecht és Tittel forgatta 2015 nyarán a Dunakanyarban és Etyeken. „Ebben a filmben a legérdekesebb az, hogy olyanoknak kell megmagyarázni a diktatúra működését, akik nem értik, hogy mi a diktatúra. Míg a könyvben Dzsátá pontosan tudja, hogy milyen diktatúrában él, a filmben naivabb, lassabban döbben rá, hogy egy totalitárius állam veszi körül. A regényemnél univerzálisabb felfogásban forgatták a történetet, ez a film inkább olyan, mint egy bevezetés a diktatúrába” – magyarázta Dragomán.

„Ha úgy tekintjük ezt a filmet, mint bevezetés a diktatúrába szabad embereknek, akkor valószínűleg aktuálisabb, mint gondoltam. Mert A fehér királyt lehet úgy olvasni, mint egy történelmi parabolát, hiszen a kommunizmus véget ért. Ugyanakkor jó volna hinni abban a mítoszban, hogy a vasfüggöny lebontása után soha többé senki nem fog visszaélni a hatalmával” – mondta az író.

A szerző – akinek A fehér király és a Máglya című regénye után jövőre elkészül a diktatúrával és a hatalommal foglalkozó trilógiájának harmadik kötete is – úgy vélte: ahogy sokfelé a világban a hatalomra és nem az észérvekre támaszkodó beszédmód kerül egyre inkább újra előtérbe, úgy lesz ez a film is egyre aktuálisabb. A Marosvásárhelyen felnőtt író a Ceaușescu-rezsim alatt átélt legpregnánsabb élményeként említette, hogy mindenki hazudott, mert az egész rendszert a hazugság működtette. „A szüleim viszont nem hazudtak nekem, hanem elmondták: csak akkor lehetünk szabadok a családon belül, ha tudjuk, hogy kívül nincs szabadság\". Az író szerint ugyanakkor illúzió, hogy egy diktatúrában családként meg tudjuk teremteni a béke szigetét, mert ehhez azt kellene tudni, hogy egyszer vége lesz. „De egy idő után Erdélyben kezdtük azt hinni, hogy sohasem lesz vége” – tette hozzá.