
2010. május 14., 10:142010. május 14., 10:14
Több erdélyi és partiumi múzeumban szerveznek rendhagyó programokat szombaton, a május 18-i Múzeumi Világnap és a Múzeumok Éjszakája elnevezésű program keretében. A Múzeumok Éjszakája 1999-ben indult francia kezdeményezésre, azóta számos európai ország csatlakozott a projekthez, melynek fő célja az emberek becsalogatása a múzeumokba. A kísérő programoknak, esetenként tárlatvezetésnek köszönhetően a látogatóknak lehetőségük van betekinteni ezen intézmények munkájába.
A Kolozs Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó három múzeum is bekapcsolódott az Európa-szerte megrendezésre kerülő programba, a kolozsvári Szépművészeti Múzeumba éjfélig várják a látogatókat, a csucsai Octavian Goga Múzeum és a kolozsvári Etnográfiai Múzeum pedig este 10 óráig várja bérmentesen a látogatókat. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum többek között a Román Televízió kolozsvári stúdiójával, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivállal (TIFF) és a Quadro Galériával közösen szervez programokat szombaton.
Délután 18 órától a Quadro Galériában nyílik meg a kolozsvári Bartha C. Ernő Arkhai című szobrászati kiállítása, amelyet éjfélig látogathatnak az érdeklődők, közben a művészről készült filmeket is levetítik. Este nyolckor a szépművészeti termeiben nyitják meg az idei rendezvény alcímét is adó TV mania című Bartha C. Ernő-kiállítást. A múzeum udvarán 21 órától kerül sor a Művészet és televízió című találkozóra, melynek keretében kolozsvári tévésekkel találkozhatnak az érdeklődők. Tíz órától a Román Televízió kolozsvári stúdiója által forgatott művészportrékat vetítenek, 24 órától pedig a Vidám cirkusz (Circul vesel) című film bemutatására kerül sor a TIFF jóvoltából, szintén a múzeumudvaron.
A nagyváradi Körösvidéki Múzeum Napjait tizennegyedik alkalommal szervezik meg idén. Mától egészen május 22-éig tartanak a rendezvények, amelyek között megtalálhatók a történelmi témájú előadások, képzőművészeti kiállítások, filmvetítések. Május 18-án, a Múzeumi Világnapon gálaestet tartanak a filharmónia koncerttermében, amelyen Oana Lianu pánsípművész és Miloud Oukili világhírű francia bohóc lép fel. 20-án a Neue Gruppe elnevezésű, 1946-ban alakult németországi képzőművészeti mozgalom kiállítását nyitják meg, jelen lesz a müncheni Művészetek Házának kurátora, illetve egy ottani szobrászművész.
A csoport a Harmadik Birodalom által addig támogatott „hivatalos” művészeti stílusok ellenében alakult. Május 21-én megnyitják a tasádfői természetvédelmi rezervátum egy részét a látogatók előtt, majd a Körösvidéki Múzeum Barátainak közgyűlésére kerül sor Váradon. Május 21-éről 22-ére virradóra videoművészeti fesztivált tartanak Border/less címmel a Vizuális Művészetek Galériájában. A szervezésben húsznál is több hazai és külföldi közintézmény, civil szervezet és magáncég vesz részt.
A Múzeumi Világnap alkalmából szombaton reggel 9 órától délután 14 óráig ingyenesen látogathatók a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárlatai. Az eseményhez kapcsolódóan május 18-án, kedden délután 15 órától a múzeum azoknak a fiataloknak szervez programot, akik szívesen megismerkednének a restaurátorszakma rejtelmeivel, kíváncsiak, hogyan néz ki egy restaurátor-műhely, illetve magukat is próbára tennék ilyen téren.
A múzeumpedagógiai foglalkozás ingyenes. Bartha Zonga múzeumpedagógus a Krónikának elmondta, először Szeles József restaurátor vezeti végig az érdeklődőket a műhelyén, bemutatja az eszközöket, elmagyarázza a folyamatot. A múzeum szakemberei gipszedényeket és lapokat formáztak, ezeket a fiatalokkal közösen összetörik, majd megpróbálják újra összeállítani. Minden fiatal hazaviheti a „restaurált” edénykét.
A sepsiszentgyörgyi múzeum idén nem készült nagyobb rendezvénnyel, munkatársai május 15–16-án Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezendő Múzeumok Majálisán képviselik az intézményt. A Székely Nemzeti Múzeum Budapesten családi fotózásra hívja a látogatókat, a hátteret a kisborosnyói Tompa-kúria 1728-as faragott kőtornácának méretarányosan felnagyított fotója biztosítja. A gyerekek Sovánka István üvegművész saját tervezésű játékainak fotóiról készült kirakósokat rakhatnak össze, egyes fajátékainak rekonstrukcióival foglalatoskodhatnak.
A Csíki Székely Múzeum a hétvégén nem szervez programokat odahaza, hiszen munkatársai részt vesznek a Budapesten szervezett Múzeumok Majálisa című rendezvényen, amelyen több mint 100 magyarországi, és több határon túli múzeum vesz részt. Az intézmény ezúttal múzeumpedagógiai programokkal, helytörténeti gyerekfoglalkozásokkal, interaktív játékokkal várja látogatóit. Gyarmati Zsolt múzeumigazgató elmondta: szeretnék felkelteni a magyarországiak érdeklődését az Erdély felé irányuló kulturális turizmus iránt.
„Saját ötleteinket használtuk fel a játékok elkészítésében, amelyek reményeink szerint lekötik majd a látogatókat. Szeretnénk, ha időt is töltenének a sátrunkban, nem csak egy pillantást vetnének rá” – magyarázta Dávid Bíborka, a Csíki Székely Múzeum PR-menedzsere.
Az előkészített csomagban megtalálunk például fakockákból készült kirakósokat, a kockák minden oldalára különböző képdarabokat ragasztottak, így ha megfelelő módon illesztik össze őket, egy festményt láthatnak a Csíki Székely Múzeum jelenlegi időszakos kiállításából. Emellett a múzeum munkatársai elkészítették a Gazdálkodj okosan, székely! nevű társasjátékot is, amely a már ismert játékhoz képest annyiban módosul, hogy székelyesen megfogalmazott utasításokat tartalmaz, és helyi jellegzetességek összegyűjtése a cél, például csűr, majorság, Bodri kutya vagy Vilma macska. A Múzeumok Majálisára készített csomagban új kártyapakli is fellelhető, amely méreteiben nagyobb, mint az eredeti, és egyeseken egy-egy magyar király neve jelzi a kártya számát.
A Csíki Székely Múzeum idén később, június 19-én tartja a Múzeumok Éjszakáját Csíkszeredában. A rendezvény keretében a megyeszékhely lakói is megismerkedhetnek az említett játékokkal az egész napos múzeumpedagógiai foglalkozás keretében, emellett koncerteken, bábszínházi előadásokon vehetnek majd részt, tárlatvezetővel látogathatják a kiállítást, és remélhetőleg betekintést nyerhetnek a múzeum régészeti osztályának működésébe is. A Csíki Székely Múzeum június 19-én különleges nyitva tartással, reggel 9 órától éjfélig várja a látogatókat.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.