2012. február 02., 09:042012. február 02., 09:04
A filmet egy önálló rendezvényen vetítik, amely csak lazán illeszkedik a rövidfilmes szekcióhoz. A február 18-ai eseményen Tarr bevezető előadást tart a filmről, a vetítés után pedig „nagy beszélgetést tartunk” – mondta az MTI-nek Berlinben Maike Mia Höhne, a Berlinale rövidfilmes szekciójának vezetője. „Anyagi okokból nem tudtuk meghívni valamennyi alkotót, de Fliegauf Benedek – akinek Csak a szél című filmje a versenyprogramban szerepel, ezért egyébként is jelen lesz a fesztiválon – és Tarr Béla jól el tudja magyarázni a hátteret” – fejtette ki. Hozzáfűzte: a kisfilmekből összeálló alkotás, „nagyon közelről mutatja meg” a magyarországi problémákat.
| Átfogó, retrospektív filmhét mutatja be Tarr Béla munkásságát péntektől a New York-i Lincoln Centerben. Az utolsó modernista: Tarr Béla összes műve című, február 8-áig tartó sorozat A torinói ló egyesült államokbeli mozibemutatóját vezeti fel, amelyet február 10-én tartanak |
.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.