
2010. július 09., 17:382010. július 09., 17:38
A Duna Televízió az origo.hu hírportál érdeklődésére küldött közleménye szerint a Duna Televízió Zrt. elnöke, Cselényi László lemondásáról szóló MTI-hírt sem Cselényi László, a közmédium elnöke, sem a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége nem erősíti meg. Szabó László, a Duna Tv-t felügyelő kuratórium elnökségének Fidesz által delegált tagja mindössze annyit mondott a hírportálnak, hogy csütörtökön este a kuratórium ülésezett, de a résztvevők abban állapodtak meg, hogy jövő csütörtökig, a következő ülésig nem nyilatkoznak az ott elhangzottakról.
Szabó László korábban azt nyilatkozta, hogy két televíziós produkció esetében közvetítő cégeken keresztül több százmillió forint juthatott ki a Duna Televízióból. Hétfői sajtótájékoztatóján Szabó László bemutatta azokat az iratokat, amelyek szerinte azt igazolják, hogy az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég. A szerződéseket Cselényi László írta alá – mondta el Szabó.
A Duna Televízió Zrt.-nek semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése – reagált hétfőn rövid közleményben a csatorna szóvivője Szabó Lászlónak, a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált tagjának korábbi kijelentésére.
A Herczeg Dóra által jegyzett közlemény úgy fogalmaz, hogy a Duna Televízió kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra „a szinopszisok, a rendezők, szereplők és más alkotók személyének ismeretében.” A sorozatok és az egyes epizódok a szokásos hazai piaci átlagáron készülnek – írták.
A televízió közleménye úgy fogalmaz: „a Szabó kurátor úr által emlegetett hűtlen kezelés minden alapot nélkülöz.”
A Duna Televíziót ért rágalmak leginkább a jereváni rádiós viccekre emlékeztetnek – fogalmazott Cselényi László, a Duna Televízió Zrt. elnöke hétfői közleményében.
„A példás gazdálkodásáról ismert Duna Televíziót, annak menedzsmentjét és személy szerint engem, a közmédium elnökét a sajtó egy része súlyosan megvádolt Szabó László fideszes kuratóriumi elnökségi tag magán-sajtótájékoztatója egyoldalú, elfogult részinformációi alapján” – fogalmazott Cselényi László közleményében. Szerinte „ebbe a kampányba példátlan és sajnálatos módon még a Magyar Televízió is beszállt”: riportjában azt demonstrálva, hogy a Duna TV bizonyos nem létező, fantom cégekkel kötött szerződést, amelyeknek tulajdonosa ismeretlen, székhelye pedig nincs.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.