
Pintér Béla és társulata vendégszerepel a Figura Stúdió Színházban híres Parasztopera című előadásával. A budapesti művészek két alakalommal adják elő a produkciót a gyergyószentmiklósi közönségnek.
2014. március 30., 14:522014. március 30., 14:52
Április elején Magyarország egyik legjelentősebb színházi alkotóműhelye, Pintér Béla és társulata vendégszerepel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban. Pintér Béla rendezésében a Parasztopera című, immár klasszikussá vált darabot több mint 10 éve mutatták be, és a nagy, nemzetközi szintű sikereknek köszönhetően azóta is szerepel a társulat repertoárjában.
A produkciót szerdán 19 órától láthatják az érdeklődők a Figura nagytermében, érvényes lesz a Ferenczy István-felnőttbérlet és a Páll Vilmos-pedagógusbérlet. A Salamon Ernő-diákbérlettel csütörtökön 15 órától lehet megtekinteni az előadást. Jegyeket felnőttek 20, diákok és nyugdíjasok pedig 10 lejért válthatnak.
„Az egyedülállóan sokoldalú színházi alkotó, Pintér Béla célja, hogy társulatával együtt, a társadalom és saját személyének kritikus-ironikus megfigyelései alapján, a klasszikus drámai hagyományra épülő, eredeti, kortárs, a mai magyar társadalmat érintő, egyszerre megrázó és szórakoztató színpadi műveket hozzon létre” – olvasható a Figura közleményében.
Pintér Béla, aki egyben a darab szerzője is, így ír az előadásról: „A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel operaformában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, valamint a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Az előadásban lesz néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.”
Az előadás díszletétét Horgas Péter és Tamás Gábor, a jelmezeket pedig Benedek Mari tervezte.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!