
László Noémi Csak lélegezz című verse Kürti Andrea illusztrációjával a Gutenberg Kiadónál megjelent, Darázsolás című kötetben
Fotó: Forrás: Gutenberg Kiadó
József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját: ez alkalommal a napokban erdélyi városokban is ráirányítják a figyelmet a líra fontosságára. László Noémi kolozsvári költő osztotta meg a Krónikával költészet napi gondolatait, rámutatva: költészet, poézis mindenben fellelhető, csak szem, fül, lélek vagy épp szív kérdése.
2023. április 11., 16:202023. április 11., 16:20
Személyes részvételű események keretében, de a virtuális térben is előtérbe kerülnek a versek – közös versmondásokat tartanak kulturális intézmények, a színházak is költészet napi rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Arról, hogy
László Noéminek eddig tíz verseskötete látott napvilágot
Fotó: Forrás: László Noémi
„Ahogyan a világvégét vagy a Gutenberg galaxis halálát jósolják vagy várják egyre, ugyanúgy siratják a néhai szép költészetet vagy éppenséggel örülnek a józan ész szabályaira fittyet hányó, holdjáró poézis kimúltának. Pedig költészet, poézis mindenben fellelhető, csak szem, fül, lélek vagy épp szív kérdése” – fogalmazott László Noémi.
Hogy ez tudatosodjon is bennünk, arra való a költő, aki a körülöttünk bujkáló költészetet szavakba önti, szóképekké alakítja, nyelvi muzsikává bűvöli. „És így már sokkal könnyebb nekimenni a világ szürke betonfalának, hiszen tudjuk, hogy az csak az avatatlan számára bevehetetlen. Mert aki olvasott már verset, az tud repülni” – fogalmazta meg László Noémit.
A Napsugár és Szivárvány gyermeklapok egyik fő küldetése, hogy erősítse a gyermek és a líra kapcsolatát. László Noémit arról is kérdeztük, miként látja ezt a kapcsolatot.
– mutatott rá a költő. Arra is kértük, a költészet napja alkalmából nevezzen meg egy olyan, számára kedves verset, amivel illusztrálható az a meglátása, hogy „aki olvasott már verset, tud repülni”, azaz hogy a költészet maga egyfajta repülés. László Noémi Weöres Sándor Ha nézem a világot című versét választotta ki költészet napi üzenetként.
Weöres Sándor – Ha nézem a világot
Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat színművészeinek versolvasásával, valamint színészek zenekarának versekre épülő koncertjével ünneplik a költészet napját jövő kedden – közölte a színház.

Horváth Imre költőre emlékeznek április 11-én, a magyar költészet napján, halálának 30. évfordulóján Nagyváradon, ahol a Léda-házban újranyitják a költő emlékszobáját – közölte szerdán a Szigligeti Színház.
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb történelmi műtárgya, a 23 karátos aranyból készült „hősi sisak” szerepel az Artmark aukciósház március 31-i történelmi árverésének kínálatában.
Megtéríti az útiköltséget az opera azon nézők számára, akik vidékről és más városokból, szervezett csoportban érkeznek a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira.
A 86 esztendős, magyarországi Halász Péter néprajzkutató életmű-kiállítását nyitják meg Csíkszeredában március 19-én, csütörtökön 18 órakor a Hargita Megyei Kulturális Központban.
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika – jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és Magyarország bukaresti nagykövete nyitja meg Sepsiszentgyörgyön a Székely menyasszony kiállítást. A tárlat Csíkszeredában is bemutatkozik.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Korszerű kérdések merülnek föl Jókai Mór erdélyi kötődésein keresztül, az író pedig nagy mértékben hozzájárult a mitologizáló Erdély-kép kialakításához – mondta el a Krónika megkeresésére T. Szabó Levente irodalomtörténész.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas német filozófus, szociológus, a 20. század második felének egyik meghatározó gondolkodója – jelentette be kiadója, a Suhrkamp szombaton a hozzátartozókra hivatkozva.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Március 16-án, hétfő este hét órától a Budapesti Vonósok kamarazenekarának rendkívüli hangversenyére látogathatnak el a zeneszeretők a Kolozsvári Magyar Operába. A koncert rendkívülinek ígérkezik.
szóljon hozzá!