
Fotó: mti
FRISSÍTVE – Több erdélyi személyiséget is magyar állami kitüntetéssel jutalmaztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából.
2014. március 14., 16:092014. március 14., 16:09
2014. március 17., 16:342014. március 17., 16:34
A magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét megelőző napon, pénteken a magyar parlament kupolatermében számos elismerést osztottak ki. Áder János köztársasági elnök többek között Szilágyi István kolozsvári írónak, a Helikon című folyóirat alapító-főszerkesztőjének adományozta idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést.
A Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű műveiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos díjat.
Egy másik kolozsvári alkotó, Orbán János Dénes is elismerésben részesült, ő Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át ugyancsak pénteken a Magyarország babérkoszorúja díjat költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként. A székelyudvarhelyi születésű Barabás Botond, aki a szolnoki Szigligeti Színház színésze, Jászai Mari-díjat vehetett át.
Szombat este Kolozsváron Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista, illetve Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Az Áder János által adományozott díjakat Bába Iván államtitkár adta át.
Idén sem a Kossuth-, sem a József Attila-díjasok között nem volt erdélyi. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Anna író kapta a magyar prózairodalom területén létrehozott életművéért. Húsz művész vehetett át a Kossuth-díjat, 19 tudós pedig Széchenyi-díjat kapott.
Kossuth-díjat mások mellett Hámori Ildikó és Mácsai Pál színművész, Kovács Kati előadóművész, valamint Baráti Kristóf hegedűművész vehetett át. A Széchenyi-nagydíjat idén John Lukacs történészprofesszor kapta, a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége és életműve elismeréseként.
Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában végzett tevékenységéért. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át pénteken.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!