
2012. május 10., 08:082012. május 10., 08:08
Ezelőtt közel fél évszázaddal írott komédiájában Filippo a színház és hatalom közötti örökös harcot karikírozza. Kövesdy elmondása szerint színház és hatalom viszonyát ritkán tárgyalták szellemesebb és érzékletesebb formában, iróniával, már-már groteszk humorral és rendkívüli jellemteremtő erővel. Nem is csoda, hisz a dél-olaszországi szerző a 20. század egyik legnagyobb komédiásának számít: Filippo ízig-vérig színházi ember a szó régi és új értelmében egyaránt.
Saját társulatával színészként, rendezőként és drámaíróként egy mostanra újraéledni látszó régi színházi hagyomány letéteményeseként az egész élete tulajdonképpen a színpadon zajlott. A pénteken este 8 órakor bemutatandó komédiája Kövesdy megítélésében mit sem veszített éléből, aktualitásából az elmúlt fél évszázad alatt. „Figyelmeztető jel, hogy jóllehet az 1950-es, 60-as évek olaszországi viszonyairól beszél, itt és most érvényes szinte minden szava” – állítja a rendező. Kérdésünkre, hogy mindenekelőtt mi teszi annyira aktuálissá, Kövesdy István csak annyit mondott: minden.
„A hazai színházi viszonyok is ugyanolyanok maradtak, mint az 50-es, 60-as évekbeli olaszországi viszonyok” – tette hozzá a rendező, aki megvallotta: még ő is meglepődött azon, hogy Filippo mennyire előrelátóan írta meg a darabot.
A főszerepekre a rendező két vendégművészt kért fel. De Caro kegyelmes úr megtestesítője, a Budapesten élő és ügyvédi irodát fenntartó Csiszér Lajos tízéves kihagyás után tér vissza a színpadra, míg az Oreste Campese szerepébe osztott Nagy István továbbra is a Rádió GaGa igazgatójaként vendégszerepel.
A kistermes előadásban a vásárhelyi magyar közönség először láthatja a Liviu Rebreanu Társulat tagját, Ciugulitu Csabát, és szintén első ízben lép fel egy színházi előadáson a székelyvajai fúvószenekar. Munkájában a rendezőt Brassay B. Kinga tervező, Cári Tibor zeneszerző, Liviu Matei koreográfus és Kovács András Ferenc dramaturg segítette.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.