Hirdetés

Az emigrációban élő magyarságról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron

„Nem csak pillanatnyi áttekintésre ad alkalmat, hanem továbbgondolásra késztet, a szociográfiai jellegű könyvben ötven ország ezer emigrációban élő magyarja szólal meg” – méltatta Gazda József A harmadik ág. Magyarok a szétszórattatásban című, kétkötetes munkáját Egyed Ákos akadémikus a kötet kolozsvári bemutatóján.

Kiss Előd-Gergely

2012. május 21., 08:062012. május 21., 08:06

Hozzáfűzte: a szerző bejárta a fél világot, hogy elkészüljön az oral history – elbeszélt történelem – műfajába tartozó munka. A Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent két kötet az Idő árján, illetve a Félszáz ország alcímeket kapták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában megrendezett bemutatón Gazda József elmondta: a magyar emigrációra jellemző, hogy a legjobbak mentek el, ezt bizonyítja, hogy elképesztő, hogy milyen eredményeket értek el a magyar kivándorlók az őket befogadó országban.

„Az egyetlen hely, ahol hátrányosan megkülönböztetett helyzetben vagyunk: a Kárpát-medence” – jegyezte meg Gazda József. A kötetek szerzője hozzáfűzte, történelmileg is óriási a magyarság teljesítménye, példaként említette, hogy az egyesült államokbeli Denver városának magyar volt a főépítésze.

Kifejtette: ha van a magyarságnak gyengéje, az az, hogy nem szereti eléggé saját nyelvét, nemzetét. „Individualista nép vagyunk, nem érdekel egyéb csak a saját helyzetünk” – fogalmazott Gazda. Szemléltetésként elmondta, hiába él mintegy 20 ezer fős magyar közösség az ausztráliai Sydneybe, 700-nál többen egyetlen magyar rendezvényen sem vesznek részt.

A könyvbemutatót követően Gazda József az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet mutatta be, Boér Imre pedig Kőrösi indiai útját újrajáró kirándulásáról tartott vetítéssel illusztrált élménybeszámolót.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés