Hirdetés

Az árnyalatok festője – Bordy Margit festményeiből nyílt kiállítás Kolozsváron

•  Fotó: Horváth László

Fotó: Horváth László

„Az árnyalatok festője Bordy Margit, kifinomultan alkalmazza a különböző színek közti átmenetet – nem véletlen, hogy olyan népszerűek a munkái, hiszen nagyon kombinálja a drámát a lírával, a való életet az álomvilággal, a realitást a látomásokkal. Ezeknek a konglomerátuma az ő művészi üzenete” – méltatta Németh Júlia művészettörténész Bordy Margitnak a kolozsvári főkonzulátus udvari rendezvénytermében hétvégén megnyílt kiállítását.

Kiss Előd-Gergely

2014. március 23., 19:442014. március 23., 19:44

Az eseményt a főkonzulátus és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság szervezte közösen.

A tárlatot bemutató művészettörténész elmondta, Bordy Margit neve nem ismeretlen a kolozsvári közönség számára, hiszen évtizedek óta jelen van a csoportos kiállításokon, ráadásul ez a tizenharmadik egyéni kiállítása.

Kifejtette, munkái összetéveszthetetlenek, az alkotó legkedveltebb műfaja a pasztell, amely kiválóan megfelel az általa használt sajátos lírai kifejezési formának.

Hozzáfűzte, Bordy Margit nemcsak képzőművész, hanem költő is, hiszen már két verseskötete is megjelent, a kolozsvári és magyarországi sajtó is közölte már munkáit, keresettek, szeretik a verseit.

„Az, hogy ő lírai alkat, nagyon jól kifejeződik az itt bemutatott munkákban” – magyarázta Németh Júlia. Mint részletezte, Bordy Margit 18 munkája látható a tárlat anyagában, amelyet igyekezett úgy összeállítani, hogy komplex, teljes képet nyújtson önmagáról.

Elvontabb művek, de a realitást tükröző alkotások is helyet kaptak a kiállítás anyagában.

Mivel a Kelemen Lajos Műemlékvédő Ttársaság kérte fel a kiállításra, ezért természetes, hogy több munkáján műemlékek is láthatóak. A tárlat előzetes bejelentkezés alapján egészen április végéig látogatható a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari rendezvénytermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés