
Az öt díjból hármat az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című produkciója nyert el a bákói Gala Star nemzetközi monodráma-fesztiválon.
2013. május 01., 15:192013. május 01., 15:19
A fesztivál fődíja mellett az aradi produkció kapta a Ştefan Iordache-közönségdíjat és a fesztivált szervező Bacovia Színház társulata által felajánlott Színészek a színészekért díjat is – közölték a szervezők a fesztivál honlapján. Tapasztó Ernő, az aradi kamaraszínház igazgatója, az előadás rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a hétfő esti eredményhirdetés után a Rudolf Hesst alakító Harsányi Attila nevével márványcsillagot helyeztek el a színház előtti járdán és a város tűzijátékkal ünnepelte a győztes produkciót.
„A könnyeimmel küszködtem, amikor leleplezték a márvány csillagot és elkezdődött a 15-20 perces tűzijáték. Lenyűgöző ünnepséget rendeztek a bákóiak” – nyilatkozta az MTI-nek a miskolci Harsányi Attila, aki azt is fantasztikusnak találta, hogy még 50-60 évig olvasható lesz a neve a bákói sétányon. Hozzátette: a színész számára mindig érdekes tapasztalat olyan közönség előtt játszani, amelyik csak feliraton követheti a szöveget. A feliratozás elcsúszásai miatt olykor hamarabb vagy csak megkésve reagál a közönség a poénokra. A bákói közönség azonban az első pillanattól „vette” az előadást. A nemzetközi monodráma-fesztiválon egy bécsi és kilenc romániai produkció versenyzett. A Rudolf Hess tízparancsolata volt az egyedüli magyar nyelvű előadás.
A fesztivál zsűrijét Darvay-Nagy Adrienne színháztörténész, Monica Andronescu kritikus és Mihaela Teleoacă színész alkotta, a testület tiszteletbeli elnöke Fernando Arrabal spanyol származású francia dráma-, regény- és esszéíró volt. A fesztivál fődíját elnyert aradi produkció egy bécsi fesztiválon is részt vehet. A bákói fesztivál kísérőprogramja keretében Angela Gheorghiu világhírű román szoprán is koncertet adott. Az aradi színház 2008 márciusában mutatta be Alina Nelega kortárs román drámaíró Rudolf Hess tízparancsolata című művét. A 2007-ben alapított erdélyi színház első önálló produkciója számos romániai és magyarországi díjat nyert már.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!