
650 millió forintos keretet rendelt az Agrárminisztérium a nyertes Hungarikum-pályázatok számára
Fotó: Agrárminisztérium
Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. szeptember 16., 18:152025. szeptember 16., 18:15
2025. szeptember 16., 18:202025. szeptember 16., 18:20
A tárcavezető kifejtette, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idén is meghirdette a hungarikum pályázatot, amely iránt az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is rendkívül nagy volt az érdeklődés. A májusban közzétett felhívásra 519 pályázat érkezett be, az érintettek több mint 1,7 milliárd forint támogatási igénnyel éltek. A 650 milliós keretből végül 257-en részesülnek forrásban.
A pályázat első célterülete a kiadványokra, a helyi identitás erősítését célzó rendezvényekre, elektronikus tartalmakra, fényképsorozatokra, filmek készítésére, helyi értékek, hagyományok bemutatására vonatkozott. Mindezek mellett a települések arculati elemeinek kidolgozására is számos innovatív ötlet érkezett. A második célterület középpontjában a vármegyei versenyek szervezése állt, amely
A harmadik célterület a hagyományos népi öltözetek és kézműves értékek népszerűsítésére és a mai öltözködéskultúrában való használhatóságukra koncentrált. Ebben a kategóriában feltételként szerepelt egy háromrészes kollekció bemutatása is.
Az elmúlt 12 év pályázati és egyedi támogatásai összesen csaknem 9 milliárd forintot tesznek ki. Az értékgyűjtés eredményeként ma már 96 hungarikumot, 158 kiemelkedő nemzeti értéket, valamint csaknem 12 ezer nemzeti értéket tartunk nyilván.
A támogatott pályázatok listája a kormany.hu és a palyazat.hungarikum.hu weboldalon érhető el.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!