
„Ajándéknak tartom, hogy a darabjaimat színházban játsszák, de igazából engem addig érdekel a drámám, amíg megírom” – árulta el Egressy Zoltán Szép Ernő- és József Attila-díjas író, műfordító, költő és újságíró Nagyváradon, a Törzsasztal elnevezésű, immár hagyománnyá vált pénteki irodalmi beszélgető-délután alkalmával kérdezőjének, Kőrössi P. Józsefnek.
2014. január 12., 17:252014. január 12., 17:25
A magyarországi szerző a Portugál című, 1997-ben napvilágot látott drámájával vált ismertté, amelyet megjelenése óta folyamatosan és párhuzamosan több színház is műsorra tűzött – Szirtes Ági főszereplésével pedig filmet forgattak a mű alapján –,külföldön is játsszák, több más alkotásával egyetemben. „Nagyon ritka, hogy kortárs szerző darabjait játsszák a magyar színházak: túl konzervatívak, nem mernek kortárs magyar szerzőt választani\" – mutatott rá Mészáros Zoltán, a mintegy 320 tagot számláló Szépírók Társaságának elnöke és Egressy jelenlegi kiadójának, a Kalligramnak a főszerkesztője.
Mint vélekedett, túl kell lépni a nemzeti romantikán – ahogy az Egressynek például sikerült. Kiadóként vallja: a szerzőt abban kell erősíteni, amiben jó, ugyanakkor új távlatokat kell nyitni előtte, hogy az írásai egy idő után ne váljanak rutinná. Voltaképp ennek szellemében állt össze Egressy 2011-ben megjelent Szaggatott vonal című regénye is, vagy az előtte két évvel kiadott Most érsz mellém című novelláskötete. „A színdarabírás sok korlátot szab, amikor prózaírásba fogtam, kinyílt előttem a világ\" – emlékezett vissza Egressy, aki azonban még így is saját szabályokat alkotott magának.
Elképzeléseit eleve fejezetekre osztotta, s mintegy napi penzumot osztott be magának. Merthogy bevallása szerint számára az írás gyorsan megy, az azt megelőző előkészület az időigényes. Tragikomédiáinak szereplői írás közben szinte életre kelnek, olyan erős és behatárolt személyiséget kapnak, hogy gyakran az határozza meg az események végkifejletét is. A több alkalommal is díjjal elismert Mészáros elmondta, hisz abban, hogy egy kiadó lehet gazdaságilag is sikeres, a kihívást a magas színtű kultúra életképessé tétele jelenti. A Szépírók Társaságának elnökeként törekszik az újításra, szorgalmazza a fiatalok belépését.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!