
Átadták Ady Endre felújított szülőházát, valamint az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeumot szombaton a Szatmár megyei Érmindszenten.
2014. szeptember 21., 16:542014. szeptember 21., 16:54
Az Ady Endre Múzeum és Emlékház felújítása a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg a Szatmár Megyei Múzeum és a nyíregyházi Jósa András Múzeum együttműködése révén, a Cult-Tour projekt részeként.
Ennek keretében 100 ezer eurót fordítottak az adyfalvi szülőház és a család egykori kúriája – a jelenlegi emlékmúzeum – felújítására és a kiállítás anyagának felfrissítésére, kiegészítésére. Az Európai Unió által finanszírozott felújítás több, mint egyszerű helyreállítás: a szakemberek igazi, korabeli miliőt teremtettek a Szatmár megyei településen, a régi fényképeken látható berendezés, a különféle tárgyak Ady Endre szellemiségét tükrözik.
A ház kertjében található Ady-szobornál tartott ünnepségen magyar és román megyei elöljárók, valamint a két ország írószövetségének képviselői mellett részt vett Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta, Ady életműve az egyetemes kultúra és a világirodalom részévé vált.
„Szimbolikus értékű, hogy ezt a házat, ahol Ady gyerekeskedett, európai uniós alapokból újítottuk fel, hiszen ő nem csak a magyar kultúrának, hanem a világirodalomnak, az európai kultúrának is része. Ady a közös örökségünk – olyan érték, amelyre lehet jövőt építeni\" – fogalmazott Kelemen Hunor.
Mint mondta, a kezdeményezés akkor kap igazán értelmet, ha Ady örökségét nemcsak az irodalmi alkotásai révén tesszük magunkévá, hanem személyes tárgyain és ereklyéin keresztül közvetlenül megismerjük személyiségét.
Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes üzenetét Gál Gergely főtanácsadó tolmácsolta, hangsúlyozva, a magyarság kulturális örökségének védelme kiemelt feladat, és ha ezt sikerül összekapcsolni – mint jelen esetben is – gazdasági lehetőségekkel is, akkor lesznek látványos eredmények.
Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese elmondta, hogy az 590 ezer euró összköltségű Cult-Tour projekt segítségével több magyarországi és romániai kiállítóhelyet újítottak fel és frissítették azok kiállítási anyagait. Az érmindszenti Ady-tárlatot a család ereklyéivel, valamint a költő olyan műveivel és prózai szövegeivel egészítették ki, amelyekben elsősorban a vidékről és a családjáról írt.
Bene János, a Jósa András Múzeum igazgatója beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat évben öt közös pályázatot indított a nyíregyházi és a szatmárnémeti múzeum. Kastélyokat, emlékházakat, kúriákat újítottak fel, közös kiállításokat és konferenciákat szerveztek.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!