„Sikertörténet” raktáron

Murádin Jenő művészettörténész szerint a múzeumoknak nem az lenne a feladatuk, hogy eldugják a festményeket a nagyközönség elől, míg Szabó Zoltán muzeográfus úgy véli, Nagy Imre munkásságát tévedések, ferdítések következtében „helyezik piedesztálra” Marosvásárhelyen.

A Zsögödi Nagy Imre-örökséghez objektív szakmai szempontok alapján közelítők táborához tartozik bevallása szerint Szabó Zoltán: szerinte elvitathatatlan érdemei mellett túlértékelt az egyéb jelentős vásárhelyi művészekhez képest.

Nagy Imre árnyékában

„Soós Zoltán múzeumigazgató közbenjárásának köszönhetően újabb emeletet kaptunk a Kultúrpalotában, tehát a Bernády-gyűjtemény kiállított darabjai mellett van remény a múzeum további magyar anyagának bemutatására” – mondta a muzeográfus.

Hozzátette: úgy gondolja, hogy a majdani galéria termeiben elsősorban olyan érdemtelenül elfeledett vásárhelyi művészek alkotásait kellene bemutatni a közönségnek, mint Dósa Géza és Vida Árpád.

„Óriási hiba, hogy a Nagy Imre-motívummal valósággal helyettesítették és kimerítették a helyi képzőművészet egész dimenzióját. És itt nem csak a művészekre gondolok, hiszen a Bernády-gyűjtemény egészéről is elmondhatom, hogy kevésbé él a köztudatban, mint a sikertörténetként felkapott Nagy Imre” – vélekedett a szakember.

A képek legutóbbi kiállítási helyével kapcsolatban Szabó Zoltán elmondta: az illetékesek elsiették az épület megválasztását, a Köteles utcai galéria tudniillik a nedvesség miatt veszélyes volt a képek állagára nézve. A problémát végül a véletlen oldotta meg, ugyanis az épületet visszaszolgáltatták egykori tulajdonosának. A helyszínválasztás talán egyetlen szempontja az volt, hogy közel legyen a Teleki Tékához, a képek első kiállítási helyéhez.

„A Téka és a Nagy Imre-örökség tévesen forrt össze elválaszthatatlanul a vásárhelyiek képzeletében, ugyanis a könyvtár és művészet vonatkozásában elsősorban a vásárhelyi Szabadiskola olyan jeles képviselőit kellene megemlíteni, mint Gulyás Károly, Vida Árpád, Bordi András, Szász Endre vagy a Gulyás utáni idők legendás szereplője, Nagy Pál” – véli Szabó Zoltán.

A múzeum alkalmazottja azt is elmondta, hogy a jelenleg raktárban őrzött mintegy száznegyven festmény első negyvennégy darabja valójában nem nagylelkű adomány, amint az a köztudatban él, hanem kényszerhelyzet eredményeként került a múzeum gyűjteményébe. A festő a kolozsvári egyetemről való távozása után a marosvásárhelyi cukorgyárba ment „vendégművésznek”, és a kor divatjának megfelelően a gyári életet festette.

Az akkori hatalom azokban az időkben kezdte el a magánszemélyeknél lévő aranykészletek elkobzását, az akkor már jólfizetett Nagy Imrét is zaklatták ilyesmi miatt, sőt börtönnel fenyegették. Az üldözések elkerülése érdekében a művésznek azt javasolták, hogy adományozzon a városnak képeket. A terv bevált, és az altruista és önzetlen cselekedetnek beállított festményadományok így kerültek a Teleki Tékába

Vida, Dósa és Nagy is a városé

Nagy Imre raktárban lévő marosvásárhelyi hagyatékáról megkérdeztük Murádin Jenő Kolozsváron élő nyugalmazott művészettörténészt is, aki szerint Nagy képeit mindenképp ki kellene állítani „mert minden mű, ami raktárban senyved, az halott”.

„A múzeumoknak és képtáraknak nem az a feladata, hogy eldugják és raktáron tartsák a festményeket, hanem az, hogy a közönség elé tárják azokat. Marosvásárhely éppen úgy megérdemli Nagy Imrét vagy Nagy Imre Marosvásárhelyt, mint az általam igen nagyra tartott Vida Árpád vagy Dósa Géza. Ezek a művészek szépen megférnek egymás mellett”– fogazmazott.

A szakember is osztja azt a vélekedést, hogy Dósa Géza és Vida Árpád a 19., illetve 20. század elejének jelesei voltak, és a marosvásárhelyi művészet emblematikus képviselői. A Vida-képek nagy része azonban \'44-ben elégett, amikor ezeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum menekített anyagához csatolták.

A megmaradt munkák inkább rajzok és akvarellek, grafikai anyagból állandó tárlatot szervezni pedig nem szokás, csak időszakos kiállításokat, mert az ilyen jellegű munkák a fényre érzékenyek. Dósa Géza munkái szintén túl kevésnek bizonyulnának egy állandó tárlat anyagához, jó hír azonban, hogy a fiatalon elhunyt művész hagyatékának feldolgozása éppen folyamatban van.

Murádin Jenő szerint Vida és Dósa mellett ugyanolyan emblematikus alakja Marosvásárhelynek Nagy Imre is, akit miután a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolából „kulák származása” miatt kitettek, Marosvásárhelyen élt jó ideig, munkássága nemcsak szülőföldjéhez, hanem Marosvásárhelyhez és Kolozsvárhoz is szervesen kapcsolódik.