
Áprily Lajos, Harag György, Guttman Mihály szólal meg többek között a Kolozsvári Rádió h6tvan hang című ünnepi CD-jén, amelyet szerda esti közönségtalálkozóján mutatott be a rádió.
2014. május 29., 20:182014. május 29., 20:18
Szilágyi Szabolcs, a magyar szerkesztőség vezetője rádiós horcruxnak (a horcrux a Harry Potter című meseregény-sorozatban szereplő tárgy, amely megőrzi az emberi lélekszilánkot) nevezte az erdélyi magyar irodalom, képzőművészet, zene, sport, a tudomány és a közélet nagzjaival készített interjúkat tartalmazó dupla CD-t. A 60. születésnapját ünneplő közszolgálati rádió archívumából Maksay Magdolna, Benkő Judit, Sántha Emőke és Rácz Éva választotta ki a digitális adathordozóra felkerülő felvételeket.
Maksay Magdolna elmondta, a rádió gazdag szalagtárából először 180 hangfelvételt választottak ki, ezt szűkítették később 60-ra. Rácz Kinga hozzáfűzte: a válogatás szubjektív, de nem is lehetett objektív, hiszen nem összehasonlíthatók a különböző személyiségek, akik az évtizedek során megszólaltak a Kolozsvári Rádióban. Mint részletezte, igyekeztek lehetőleg olyan felvételeket kiválogatni, amelyeken nem előre megírt szöveget olvastak fel az alanyok.
Sántha Emőke ugyanakkor elmondta: az előre megírt interjúk voltak többségben a Kolozsvári Rádió alagsorában található felvételek között, a szövegekben azonban így is tetten érhető, hogy megpróbálták kicselezni a kommunista cenzúrát.
Az esemény beharangozójában a rádió munkatársai úgy fogalmaztak: „A CD-n hatvan vallomás tükrében próbáltak minél átfogóbb képet nyújtani az irodalom és képzőművészet mellett a (nép-, komoly- vagy könnyű-) zene, a sport, a tudomány és a közélet nagyjairól, mindazokról a területekről, amelyeken a Kolozsvári Rádió az elmúlt 60 év alatt jelen volt, „fülelt”, kérdezett, rögzített, továbbított és tárolt.”
A lemezbemutatón egyébként levetítették Sevecsek Renáta és Varga Márton Kolozsvári Rádió 60 című riportfilmjét, amely az intézmény története mellett finom humorral mutatja be a jelenlegi szerkesztőséget is. A közönségtalálkozóval egybekötött ünnepi műsort a kolozsvári Klausengroove együttes fellépése színesítette.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!