2012. március 14., 08:182012. március 14., 08:18
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből nyílt kiállítás tegnap Budapesten, a Hadtörténeti Múzeumban. A tárlaton olyan relikviákat láthatnak az érdeklődők, mint Kossuth Lajos lőfegyvert rejtő sétapálcája, Aulich Lajos szablyája, Vécsey Károly fokosa vagy Kiss Ernő pisztolykészlete. „Meg kell őrizni múltunkat és az ahhoz kötődő emberi sorsokat megidéző tárgyakat” – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a kiállítás megnyitóján.
Mint mondta, a 19. század végén egy aradi közösség hatalmas gyűjtőmunkába kezdett, hogy megőrizze számunkra a történeteket, amelyeket ezek a tárgyak képviselnek, ütközetekről, a tábori élet spártai körülményeiről, családok gyászáról.
A Volt egyszer egy múzeum – válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből című kiállítás anyagát más kontextusban már láthatta a közönség Szegeden – ismertette Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója a tárlatvezetésen. A budapesti kiállításon azt igyekeznek bemutatni, hogy milyen tematikával működött az aradi múzeum. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeinek és dokumentumainak összegyűjtését és bemutatását aradi értelmiségiek kezdeményezték a 19. század végén.
A gyűjtemény Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma néven komoly hírnévre tett szert, és az egyik legjelentősebb szakgyűjtemény lett. Az állandó kiállításnak és a műtárgyraktárnak helyet adó múzeumépület 1913-ban készült el. A múzeum a két világháború között, majd az azt követő években is látogatható volt, a szabadságharc centenáriumára kiállítást is rendeztek. A hatvanas évektől a tárgyak zömét a múzeumi raktárak mélyére száműzték, és az anyag csak 1990 után kezdett újra kutathatóvá válni. A gyűjtemény anyagának feldolgozását és bemutatását az aradi és a szegedi múzeum, valamint a budapesti Hadtörténeti Múzeum által uniós pályázaton nyert 200 ezer eurós támogatás tette lehetővé.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum március 13. és 16. között Forradalmi forgatag címmel egyebek mellett hagyományőrzők bemutatkozásával, kisdobosképzéssel, kézműves-foglalkozásokkal és tárlatvezetésekkel várja az érdeklődőket. Március 15-én a látogatók láthatnak szablyavívást és fegyverbemutatót, szerelhetnek ágyút, és megtekinthetik a Honvéd együttes műsorát is.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.