Hirdetés

Arad és Miskolc között: Harsányi Attilát díjazták

Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház színésze vehette át 2014-ben a Miskolc város által adományozott Déryné Színházi Díjat.

Krónika

2014. május 12., 19:262014. május 12., 19:26

„Harsányi Attila a város neves színművésze, aki jó hírét viszi Miskolcnak, tehetsége, igényes munkája elismerése a díj” – áll a díj indoklásában.

Miskolc város képviselő-testülete 1992-ben döntött úgy, hogy május 11-e lesz Miskolc Város Napja, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet Ferenc József.

Az ünnepet 1993 óta rendezik meg, s hagyománnyá vált, hogy május 11-én, a Miskolci Nemzeti Színházban tartott ünnepi közgyűlés keretében évente elismeréseket adnak át azoknak, akik jeles eredményeket értek el a tudomány, a kultúra, az oktatás, a művészet, a sport, illetve a közélet más területein, tevékenységükkel öregbítették Miskolc jó hírnevét.

Harsányi Attila 2007 óta tagja az Aradi Kamaraszínháznak, 2008 óta pedig a Miskolci Nemzeti Színháznak. Aradon első, azóta emblematikussá vált alakítása Alina Nelega kortárs román drámaíró darabjának, a Rudolf Hess tízparancsolatának címszerepe volt. Azóta számos produkciókban vett részt, a román színházi szakma több díjjal jutalmazta munkásságát.

A legjobb alakítás díjával tüntették ki a nagybányai Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, valamint a Piteşti-i Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztiválon is, a Fundația Liga Pentru Teatru pedig 2010-ben részesítette különdíjban. A 17. nagyváradi Rövid Dráma Hete Fesztiválon a szintén román szakemberekből alló zsűri ítélte neki a legjobb színészi alakításért járó díjat. 2013-ban a bákói Gala Star Nemzetközi Monodráma Fesztivál nagydíját és trófeáját nyerte el, és ő az egyetlen magyarországi színész, aki csillagot kapott a bákói színház előtti járdán. 

Harsányi Attila 2008 óta tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak, ahol számos főszerepet játszott nagy sikerrel, idén két előadással is ott lesz a Pécsi Országos Színházi Fesztiválon (POSZT) a Miskolci Nemzeti Színházzal: Bródy Sándor Tanítónő című színművében a járásorvost alakítja, Georg Büchner Woyzeckjében pedig a Kapitányt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés