2011. október 28., 04:532011. október 28., 04:53
Mint részletezte: a szemle péntek reggel 9 órakor a Ma petite planet cherie (Az én kis kedves bolygóm) című rövid animációkat bemutató 44 perces vetítéssel kezdődik, amelynek ismeretterjesztő jelege is van, a környezetvédelem fontosságára oktatja a gyerekeket. „A vetítést követő beszélgetésen elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek elgondolkodjanak azon, amit látnak. Franciaországban hagyománya van a filmes oktatásnak, sok kiegészítő, didaktikai eszköz áll rendelkezésünkre” – ecsetelte Nagy Boglárka.
A kis ötperces animációkból álló rajzfilmsorozatot elsősorban az 5–12 éves gyerekeknek ajánlják. Ezt követően 11 órától Egy macska élete címmel a gyerekek számára írt párizsi bűnügyi történetet vetítenek. A gyerekprogramok a hétvégén is folytatódnak, szombaton és vasárnap 9 órától Minimest címmel rövidfilmekkel szórakoztatják a legkisebbeket. A vetítéseknek a Győzelem (Victoria) mozi ad otthont, a gyerekprogramokra a belépés ingyenes.
Kérdésünkre, hogy milyen magyar vonatkozásai lesznek az eseménynek, Nagy Boglárka elmondta: bár magyarországi filmek nem szerepelnek a fesztivál kínálatában, a kolozsvári nézők megtekinthetik Török Tihamér és Balázs Klára rendező 2010-es Filmtett Duna Műhely Alkotótáborban készült, a fesztivál idei versenyében résztvevő alkotásait.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.