
Fotó: Biró István
2012. január 19., 08:322012. január 19., 08:32
Ibsen drámáját január 23-án, hétfőn mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a január 19. és 22. között, este 8 órától tartandó főpróbák pedig a nagyközönség számára is nyitottak. „A szereplők tükröt tartanak a mai kor embere elé, a darab üzenete számomra a hibásan leélt élet következményeinek bemutatása. Illúziók nélkül kell erre a világra tekintenünk, hogy képesek legyünk nevetni saját magunkon. Nem is próbálkoztunk, hogy korabeli kontextusában vigyük színre a darabot – hiszen egy előadásnak minden esetben a jelen pillanatot kell tükröznie” – hangsúlyozta a Suttogások és sikolyok, valamint a Ványa bácsi című előadásokat is jegyző rendező.
Mint kifejtette, mindig nehezen érthető darabokat visz színre, így ő maga is sokat tanul a próbák alatt, általában pedig a premieren sejti meg az adott mű üzenetét. Visky András, a színház művészeti igazgatója kiemelte: a Hedda Gabler drámát ismerőket meglepetés fogja érni a mostani színpadi változat megtekintésekor, ezzel kapcsolatban azonban sem ő, sem Şerban nem árult el többet a jelenlévőknek.
„Az értelmezés mindig az előadás folyamán születik meg a nézőben, ennek szépsége pedig éppen az, hogy egy adott darab mindenkinek mást jelent, mindenkiben más-más titkolt, érzékeny pontot érint meg” – magyarázta Şerban. Hozzátette: a kortárs rendezők új kifejezési formák keresésével, a hagyományos megoldásoktól eltérően kísérleteznek darabjaikban, Ibsen műve azonban annyira mereven szerkesztett, hogy lehetetlen rajta változtatni – a társulat elsődleges feladata így a mű megértése volt. Szűcs Ervin, a kolozsvári színtársulat tagja első alkalommal szerepel Andrei Şerban-előadásban.
„Nem szeretném, ha úgy tekintenének a velem dolgozó színészcsoportra, mint akik közé lehetetlen bekerülni. Nyáron tartottunk meghallgatásokat, amelyeken Szűcs Ervin bizonyult a legjobbnak” – mutatott rá Şerban. Szűcs ugyanakkor hozzátette: nagy kihívásként tekint az Ibsen-drámában megformált szerepére, amelyhez kissé tapasztalatlannak érzi magát. „Remélem, hogy ennek előbb-utóbb eleget tudok majd tenni, egyelőre minden próba előtt izgulok, hogy miként fogom megoldani a rendező elvárta alakítást” – vallotta be a színész.
A lehet-e ideálok nélkül élni kérdésre választ kereső előadásban egyébként Şerban a főszereplő Heddát nem áldozatként vagy szörnyetegként kívánja bemutatni, ahogyan az a hagyományos értelmezésekben megjelenik. Ahogyan a főhőst alakító Kézdi Imola hangsúlyozta: az eddig látott erős Heddák helyett egy depresszív nőt ismerhetnek meg a nézők.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.