Hirdetés

Akik belefáradtak a vég nélküli háborúba – Madarak a temesvári társulat előadásában

temesvári társulat

A temesvári társulat Kokan Mladenović rendezésében színpadra vitt, Madarak című előadása

Fotó: Csiky Gergely Állami Magyar Színház/Facebook

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban a közönség hétfőn, március 24-én 19 órától idén először láthatja a Madarak című produkciót.

Krónika

2025. március 23., 21:242025. március 23., 21:24

2025. március 23., 21:282025. március 23., 21:28

A Kokan Mladenović rendezésében színpadra vitt, Madarak című temesvári előadásban Tokai Andrea szerepét Tóth D. Zsófia veszi át – szerepel a színház közleményében. Az előadást román és angol nyelven feliratozzák. Amint az ismertetőben olvasható,

két férfi, akik belefáradtak a soha véget nem érő háborúban eltöltött életbe, a madarakkal együtt felépítik Felhőkakukkvárt, a művészettörténet egyik első megvalósított utópiáját.

Hirdetés

Két és fél ezer évvel Arisztophanész vígjátéka után, mi továbbra is háborúban élünk, amely nem ér véget, csak alakot vált és földrajzi helyet, fáradtak vagyunk, leigázottak, s csak álmodozunk saját utópiánkról. Vajon mindezek után létrehozható egy világ, ahol mindenki egyenlő, ahol nincs háború, nincsenek harcok? És ha igen, miért nem tudjuk megvalósítani?

„Az előadás több nyelven szólal meg: a disztópiától az abszurdon keresztül eljut egy egészen komikus, önmagát leleplező, a színház értelmét fejtegető bohózatig,

majd egy teljes musical fináléval zárul...” – írta Lokodi Anna-Aletta a Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmából az előadásról 2023-ban. További részletek itt találhatóak.

korábban írtuk

Kisember a szupermarketben, akit bedarál a rendszer – Ősbemutatóra készül a temesvári társulat
Kisember a szupermarketben, akit bedarál a rendszer – Ősbemutatóra készül a temesvári társulat

Különleges előadás ősbemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a Keresztesi József Holtszezon, avagy A kis gömböc meséje című darabjából készülő zenés produkciót március 16-án láthatja első ízben a közönség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés