2010. december 14., 10:322010. december 14., 10:32
A Hungarofest-Égtájak Iroda a program keretében határon túli magyar társulatok budapesti bemutatkozását teszi lehetővé, idéntől pedig olyan külföldi produkciókat is meghívnak, amelyeket határon túli magyar alkotók hoztak létre nem magyar színpadon. Az idei Színházi hungarikumok fóruma november 11-én az Újvidéki Színház vendégszereplésével kezdődött, a társulat a Bárka Színházban Madách Az ember tragédiája című drámáját mutatta be.Ezt követően a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mutatta be a Bozsik Yvette rendezte Játszótér című produkciót és a Tél című előadást Béres László rendezésében a Merlinben.
A katowicei színház társulatának előadásában és Keresztes Attila rendezésében Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című színművét láthatja a közönség. Az észak-sziléziai színház művészeti vezetője Tadeusz Bradecki, aki már több lengyel társulatot vezetett, és 1998 óta tagja az Európai Színházi Uniónak.
A Gombrowicz-kutatóként is ismert Bradecki 2008-ban Kolozsvárott a nagy lengyel íróról és drámaíróról tartott workshopot az Európai Színházi Unió fesztiválja keretében, és ott ismerte meg Keresztes Attilát, aki akkor a Kolozsvári Állami Magyar Színházban dolgozott. Ezután kérte fel őt az Yvonne, burgundi hercegnő megrendezésére Katowicében.
A 2010 februárjában bemutatott előadás sok elismerő kritikát kapott külföldön is, a darab bekerült az Európai Színházi Unió Nomadeurope című programjába, így mutatták be Csehországban az ostravai nemzeti színházban. Az előadást vasárnap a kolozsváriak is láthatták az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében.
Keresztes Attila egyébként minden eddigi felfogástól különbözően rendezte meg a darabot, például Yvonne más előadásokban csúnya, míg ebben a rendezésben szép, emellett a díszletek, a fények, vagyis a látvány is gyönyörű. A program keretében egyébként január folyamán további két Keresztes Attila-rendezést is megtekinthet a budapesti közönség. A Keresztes által vezetett Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata először Csehov Három nővérét, majd a Leánder és Lenszirom című zenés mesejátékot mutatja be az Új Színházban.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.