2010. május 19., 15:302010. május 19., 15:30
A mintegy 250 vendéget a filmfesztivál rendezvényeinek helyet adó ötcsillagos szálloda, a Majestic Hotel Croisette dísztermében fogadták, a Fesztiválpalota tőszomszédságában. Jelen voltak a hivatalos válogatásra meghívott filmek rendezői, így Kocsis Ágnes, Mundruczó Kornél, Szimler Bálint és alkotótársaik, valamint magyar producerek, kulturális újságírók; öszszesen több mint száz Magyarországról érkezett filmes szakember.
Magyar partit legutóbb két évvel ezelőtt, a Delta című film cannes-i díszbemutatója után szervezett a Magyar Filmunió. Az idei fogadáson azt az erős magyar jelenlétet akarták megünnepelni, amilyenre még soha nem volt példa a cannes-i filmfesztiválon – mondta Loboda Zoltán, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) nemzetközi szakállamtitkára.
Bereczki Csaba filmrendező, a Magyar Mozgókép Közalapítvány nemzetközi kapcsolatainak új igazgatója az MTI-nek elmondta: több mint egy évtizede rendszeresen jár a cannes-i filmfesztiválra, de idén „a magyar film reneszánsza” különleges helyzetet teremtett. Ez abból is érzékelhető, hogy az elmúlt napokban nagyon sokan felkeresték a Magyar Filmunió pavilonját.
„Cannes-ban minden este van valahol parti. Ez az este viszont Magyarországé volt” – tette hozzá. A cannes-i filmfesztivál Bereczki megfogalmazása szerint a filmművészet olimpiája, amelyen egy külön magyar fogadás a magyar film nemzetközi promóciójának a legjobb terepe, s az ilyenkor létrejövő találkozásoknak hosszú távú eredményei lehetnek.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.