A harmadik Forrás-nemzedékről szóló kötetet mutattak be Kolozsváron

Szabadabb elnyomottak

A szerző elmondta: megpróbálkozott korábban az írókkal, költőkkel, eszszéírókkal is beszélgetni, azonban számos esetben egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat kapott, így mivel nem tudta eldönteni, hogy melyik álláspont áll közelebb a valósághoz, elhatározta, hogy azokra a dokumentumokra fog támaszkodni, amelyeket a korabeli olvasók olvashattak a nemzedék tagjairól és vitáiról. Miklós Ágnes Kata egyébként a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, és elmondása szerint már 18 éves korában elkezdett foglalkozni ezzel a témával. „Amikor először olvastam a harmadik Forrás-nemzedékről, majd a műveiket is megismertem, csodálkoztam, hogy miért nem ismertem eddig ezeket az alkotókat” – emlékezett vissza a szerző, aki szerint az egykori Forrás-sorozatban első kötettel jelentkező úgynevezett harmadik nemzedék tagjai valamiért kevésbé ismertek, mint az első két nemzedékbe sorolt társaik. Balázs Imre József ismertetőjében kitért arra, hogy a könyv ennek a nemzedéknek olyan sajátosságaira mutat rá, mint az úgynevezett herbertizmus, azaz ezek az alkotók – mint Szőcs Géza, Balla Zsófia, Egyed Péter, az első két nemzedék alkotóival, például Sütő Andrással ellentétben – úgyszólván örökölték a foglalkozásukat, hiszen legtöbb esetben egyik, vagy mindkét szülő is tollforgató volt. Másrészt ennek a nemzedéknek a hatalomhoz való viszonya is más volt, mint elődeiknek, hiszen a hetvenes évek elejétől a diktatúra nem korlátozta olyan mértékben az alkotók munkáját, mint korábban, vagy később a nyolcvanas évek elejétől. Nagyon érdekesek például azok a viták, amelyek a sokuk példaképévé vált filozófusmester, Bretter György és Gáll Ernő, a Korunk akkori főszerkesztője között folytak arról, hogy mi az, amit még meg lehet jelentetni, és mi az amit már nem tanácsos.

Adottak voltak a szóértés feltételei

Molnár Gusztáv egyetemi tanár, az egykori nemzedék tagja, esszéírója szerint annak az időszaknak az egyik legfontosabb problémája az volt, hogy sokan kivándoroltak Magyarországra. Molnár szerint a kivándorlások okáról és következményeiről jó lenne akár nyílt vitát is szervezni. Molnár Gusztáv, aki később maga is Magyarországra távozott – mint mondta, félig-meddig kényszerből –, visszaemlékezett, amikor egyik társuk elmondta, hogy az anyaországba költözik, Bretter kijelentette: „Nem szabad elmenni, nincs értelme, kiírod magadból mindazt, amit innen viszel, majd visszajössz.” Mint elhangzott, nem szerettek kompromisszumot kötni azt illetően, hogy mit írhatnak meg és mit nem, de olykor kénytelenek voltak erre. „Ha egy mondatban kellene válaszolnom a könyv címében implicit módon feltett kérdésre, akkor azt mondanám: igen, akkor, a hetvenes években adottak voltak a szóértés felté-telei, és nemcsak a nemzedéken belül, de az idősebbekkel is hatékonyan tudtunk kommunikálni a fontosabb kérdésekről” – tette hozzá Molnár, jelezve, hogy a „hosszú hetvenes évekről” van szó, hiszen ’68-tól ’84-ig tartott az a szabadabb korszak. „A szerzőt nem a retrospektív nemzedékfelfogás érdekli, nem az, hogy a képviselők hogyan komponálják meg utólag a nemzedéki mítoszukat, hanem a tényeket próbálja figyelembe venni, és ez ezen a területen a szerző saját kutatási módszere. – értékelte a kötetet Molnár – Ha a máról beszélek, már az is tele van mítosszal, jó és rossz döntések lehetőségével. Az sem biztos, hogy ha a korabeli anyagokra támaszkodunk, akkor a reális történelmet kapjuk, de értékes próbálkozásról van szó.” Molnár Gusztáv az Echinox című irodalmi-kulturális folyóirat indulása körüli tévedésekkel szemléltette, hogy olykor a fennmaradt korabeli anyagok is annyira zavarosak, vagy éppen egymásnak ellentmondóak, hogy azok alapján sem lehet megtudni az igazat. Molnár hozzátette, hogy tanulmányozta az Ágoston Vilmosról és a róla magáról szóló szekuritátés dossziét. Mint mondta, ezek is értékes kordokumentumok lehetnek, sok mindenre rávilágítanának, ha megjelennének egy kötetben. Mint mondta: Balogh Edgár dossziéja például sokkal pozitívabb képet fest a Korunk egykori főszerkesztőjéről, mint ahogy a korabeli köztudatban szerepelt. „A szekuritáté szemében fekete bárány volt. Nem értettünk egyet a módszereivel, de egy csapatban játszottunk, és ez nagyon fontos volt” – mondta Molnár. A könyvbemutató végén többek között felszólalt a közönség soraiban ülő Egyed Péter, aki szintén e nemzedék képviselője.