
2010. augusztus 18., 10:382010. augusztus 18., 10:38
A darab rendezője, díszlet- és jelmeztervezője a már Franciaországban, Izraelben, Chilében, Brazíliában is megfordult, többszörös díjnyertes román művész, Radu Dinulescu, az előadás video-installációját pedig a belga Armand Richelet készítette. A szerdai bemutatót követően a zsámbéki és budapesti közönség augusztus 19-én, 20-án és 21-én is megtekintheti a produkciót. Az előadás romániai bemutatóját az Aradi Kamaraszínház 2010–2011-es évadjában láthatják az aradi nézők.
Genet színháza a szó valós értelmében haláltánc – olvasható az előadás ismertetőjében. – Ha Ionesco színházában állandóan jelen van a halál, abban az értelemben, hogy életérzését átjárja az elmúlás félelme – Genet színházában az ember világa csak az élet nosztalgikus emlékeként létezik, egy álom- és képzeleti világban. A maga monumentális Genet-tanulmányának első oldalán Sartre megjegyzi: „Genet semmi más, mint halott; ha még élni látszik, ezt csak azon a lárvaszerű léten belül teszi, amelyet egyesek a sírban nyugvó halottaknak tulajdonítanak. Minden hőse életében legalább egyszer meghalt.”
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.