Hirdetés

Váradi színházpélda: mindenki nyert az önállósodásból

Anyagi és művészeti szempontból egyaránt jót tett a nagyváradi Szigligeti és a Mária Királynő Színháznak a 2011 derekán végbement függetlenedés. A két teátrum vezetőjét annak kapcsán kérdeztük tapasztalatairól, hogy Szatmárnémetiben is megtették az első lépést a szétválás felé, a román társulat részéről heves tiltakozást váltva ki.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. február 04., 18:432014. február 04., 18:43

2014. február 04., 19:032014. február 04., 19:03

„Kétséget kizáróan hasznos volt a két teátrum különválása, igazából nem is tudok negatív hozadékot említeni\" – szögezte le lapunknak Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház menedzser-igazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a helyi román és magyar nyelvű társulat 2011. júniusában vált szét, azóta gyakorlatilag mindkét intézmény fejlődésnek indult.

Mint ismeretes, a Bihar megyei önkormányzat által finanszírozott magyar és román színháznak mintegy féléves huzavona után sikerült önállósulnia, a két fél között a legtöbb vitát korábban főleg az adminisztratív és a gazdasági döntések okozták. „A magyar társulat a közös kalapból soha nem kapott vissza anynyit, amennyit betett. Voltaképp emiatt is javasoltuk a szétválást\" – magyarázta Czvikker.

Az önállóságuk legnyilvánvalóbb hozadéka az, hogy másoktól független, saját stratégiát dolgozhattak ki. Az elmúlt mintegy két és fél évad során már nem voltak konfliktusaik, nem kellett engedélyt vagy jóváhagyást kérniük, ami egyfajta biztonságot is jelentett számukra. „Számadatokkal igazolható, hogy minden szinten fejlődtünk. A két társulat között egészséges konkurencia alakult ki, ami szintén a fejlődést segíti elő\" – vallja Czvikker.

Amint arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt színházi évadot is pozitív mutatókkal zárták: nőtt a bérleteladások és a jegyértékesítés mértéke, több lett a saját bevételük, de a különböző támogatási lehetőségeket is jobban ki tudják használni, amióta a román társulattól függetlenek. „Az igazság az, hogy az anyaországi támogató szívesebben áll egy tiszta magyar színház mellé, mint egy vegyes intézmény mellé\" – magyarázta.

Noha az épületet továbbra is közösen használják, a gyakorlati munkában ez nem okoz problémát. Az intézményvezető elmondása szerint általában három hónapra előre egyeztetnek a teremhasználattal kapcsolatban, és még a szervezés ezen része is egyszerűbbé vált azzal, hogy önállósulásuk óta már tudnak hosszú távra is tervezni.

Victoria Balint, a román nyelvű Mária Királynő Színház művészeti vezetője szerint is jó döntés volt a különválás, valós és érzékelhető fejlődést tapasztalt az elmúlt mintegy két és fél évben. „A termen ugyanúgy osztozunk, mint előtte, de sokkal átláthatóbb lett a helyzet, miután önállósult az adminisztráció és a költségvetés, így már nincsenek viták közöttünk\" – magyarázta lapunknak Victoria Balint.

Tájékoztatása alapján a román társulat előadásaira is többen kíváncsiak, mint azelőtt, nőttek a bevételeik, és úgy érzi, hogy társulatuk jelentős előrelépést tett mind gazdaságilag, mind szakmailag. Utóbbihoz szerinte is hozzájárult a két színház közötti egészséges versengés, ugyanakkor megmaradt egy kellemes kollegiális viszony közöttük, amely szerinte akár koprodukciókat is eredményezhet a jövőben.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés