Hirdetés

A TIFF idei sztárja: a Film

•  Fotó: Bíró István

Fotó: Bíró István

Válság-kiadásnak nevezte az idei kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) Mihai Chirilov művészeti igazgató a rendezvény péntek esti megnyitó ünnepségén, amelyet a hűvös időjárás ellenére ezúttal is a Főtéren tartottak. 

Kőrössy Andrea

2013. június 01., 11:252013. június 01., 11:25

Chirilov elmondása szerint a szervezőknek eddig soha nem kellett szembenézniük az ideihez hasonló költségvetés-csökkentéssel, így rendhagyó módon a 2013-as TIFF reklámfilmjeiben is kerülték „az apró tréfákat.” A tizenkettedik TIFF ennek ellenére egy fergeteges vígjátékkal, Pedro Almodóvar legújabb alkotásával rajtolt, amelyről egészen biztosan senki nem távozott válság-hangulatban.

Legutóbbi, A bőr, amelyben élek című, meglehetősen nyomasztó, feszélyező és néhol visszataszító filmje után a spanyol rendező ezúttal szélsőségekben tobzódó komédiát kínál a nézőknek. A Kolozsvár Főterén országos premierként bemutatott Szeretők, utazók egyre pimaszabbul és kendőzetlenül zúdítja a nézőre a már-már a nevetségesség határát súroló szexjeleneteket, amelyek kishíján egyetlen közös orgiába csapnak át. Mielőtt azonban ez megtörténne, a film egy huszárvágással átcsap családi drámába, hogy aztán pár pillanat erejéig megidézze a krimi műfaját. Mindezt úgy, hogy a cselekmény nagy része a kitalált Peninsula légitársaság Mexikóba tartó repülőgépének fedélzetén játszódik.

Főszerepben a szexualitás

Nehéz lenne komolyan venni Almodóvar vígjátékát, főszerepben a három, homoszexualitását egy pillanatig sem titkoló légiutas-kísérővel, a biszexuális kapitánnyal és a szexualitásával a fedélzeten kísérletező másodpilótával. Hozzájuk csatlakozik még az a néhány utas, akik a felszálláskor nem kaptak altatót a személyzettől, így megtehetik, hogy a föld felett párezer kilométerre megosszák egymással legszemélyesebb történeteiket és vágyaikat.

Amelyek egyébként semmilyen különösebb funkcióval nem rendelkeznek: a néző is mintha csak véletlenül lenne tanúja egy-egy személyes kitörésnek, megindító telefonbeszélgetésnek, féltékenységből eredő vitának, a következő percben azonban máris egyéb kerül a figyelem középpontjába. Maguk a karakterek sem szentelnek túl nagy figyelmet az egyes epizódoknak, hiszen a következő esemény mindig érdekesebb az előzőnél. Almodóvar ezúttal a nagyközönség által kevésbé ismert színészekkel dolgozott, akik közül többen – főként a három légiutas-kísérő – kiváló alakítást nyújtanak.

A szervezők a TIFF megnyitóján is gazdag és változatos programot ígértek: a filmek mellett érdemes odafigyelni a koncertekre, kiállításokra és más alternatív programokra is. A Szépművészeti Múzeumba például kifejezetten a családosokat várják, a gyermekeknek ugyanis különböző műhelyfoglalkozásokat tartanak, délelőttönként pedig több helyszínen animációs filmeket vetítenek.

A tizenkettedik TIFF sztárja azonban mégiscsak a film marad, ahogyan Mihai Chirilov fogalmazott, utalva arra, hogy többen is kevesellték az idei rendezvényre meghívott hírességeket. A következő napokban ugyanakkor Kolozsvárra érkezik az Oscar-díjas Jiří Menzel, cseh, illetve Stephen Frears brit filmrendező, Luminiţa Gheorghiu pedig – az idei TIFF arca – hátrahagyva pár napra a színházi előadásokat és a filmforgatást, szintén részt vesz a fesztiválon.

Augusztusban kiderül, milyen színe van Kolozsvárnak

A pénteki megnyitón az is kiderült, hogy a TIFF szervezői két kiadás között sem pihennek, az utolsó nyári hónapban ugyanis új fesztivállal bővül a kincses város. A Colours of Cluj (Kolozsvár színei) elnevezésű fesztiválról egyelőre nem sokat árult el Tudor Giurgiu, a TIFF igazgatója, annyi azonban biztos, hogy az augusztus 1. és 4. között sorra kerülő rendezvény a legkülönbözőbb kulturális területeken biztosít gazdag programokat.

„Sokan mondták már, hogy nyáron Kolozsvár kiüresedik, szinte meghal, mivel az egyetemisták hazamennek. Az új fesztivállal szeretnénk feléleszteni, újra felfedezni a várost” – fogalmazott Giurgiu a „Zene, művészet, média, kaland” szlogent viselő Colours of Cluj-zsal kapcsolatban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés