2012. augusztus 03., 09:382012. augusztus 03., 09:38
A rendezvény július 28-án kezdődött, és augusztus 5-éig tart, a táncolni, mozogni vágyó résztvevőket vezeti be a kontakt improvizációs technikák világába. A rendezvény keretében csütörtökön, este 8 órakor ingyenes bemutató-előadást tartottak az Ecsetgyár stúdiótermében.
A fesztivál szervezőinek közlése szerint a kontakt improvizáció mint komplex – a keleti harcművészetek, a jóga és akrobatika különböző technikáit szabadon ötvöző – mozgásforma laikusok és előadóművészek (színészek, táncosok) számára egyaránt hasznos, abban segít, hogy a résztvevők megismerjék testük fizikai határait, megtanuljanak bízni önmagukban és a partnerben.
A kilenc napon át zajló fesztivál programjában nemzetközileg elismert oktatók, táncosok tartanak műhelyfoglalkozásokat, köztük a Svédországban élő holland Benno Voorham és Sybrig Dokter, az amerikai Cyrus Khambatta és Jeff Wallace, a magyarországi Szilágyi Enikő és Csuday Dóra, az Amerikában élő Hajós Nóra, valamint Heike Kuhlmann aki Németországból érkezett, és a romániai Gothárd Veronika, valamint Andreea Belu.
A Romániai Nemzeti Kulturális Alap igazgatósága által támogatott rendezvény egyik napján a szabadban tartják a kurzusokat, a műhelyfoglalkozások mellett pedig kiegészítő programként esti szabad tánc, vetítések, beszélgetések zajlanak. A rendezvényre előzetesen bejelentkezett 65 résztvevő vasárnap délelőtt egy utolsó szabad tánccal búcsúzik Kolozsvártól.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.