
Visky András, a Kolozsvári Magyar Állami Színház igazgató-helyettese és Robert Woodruff amerikai rendező közös projektjének ősbemutatóját tartják kedden a sétatéri teátrumban Caravaggio Teminál címmel.
2014. június 22., 17:072014. június 22., 17:07
„Az előadás Caravaggio korának korrupt szellemét idézi meg, ami nem áll olyan messze a mi korunktól” – jelentette ki a bemutató beharangozó sajtótájékoztatóján Vissy András, aki a mű szerzője és dramaturgja is egyben. Elmondta: nem hiteles Caravaggio portrét kíván nyújtani a produkció, hanem azt az átmeneti kort igyekszik megragadni, amilyennek a mi jelenkorunkat is tekinti.
„Caravaggio egy kortárs művész, a lehető legelviselhetetlenebb fajtából” – fogalmazott Visky András. Elmondta: régóta foglalkoztatta a 16. és 17. század fordulóján élt olasz festő élete és művészete, arra a kérdésre keresett választ, hogy hogyan jutott el Caravaggio a modern értelemben vett teatralitás felfedezéséhez.
„Caravaggio elsőrendűen nem festője, hanem rendezője a saját vásznainak: a tér, a jelenet szereplői, a szereplők közti viszonyok, a világítás megtalálása sokkal inkább az improvizáción alapuló színházi próbafolyamatot idézi fel, semmint az ábrázolás-tradíció újraértelmezését.” – írja Visky András a darabhoz fűzött szerzői megjegyzéseiben.
A darab szerzője ugyanakkor elmondta: azért jegyzik közös projektként az előadást Robert Woodruffal, mert a rendező maga kért témajavaslatot Viskytől, illetve az ő elképzeléseinek is igyekezett megfelelni a szöveg írásakor.
Az amerikai színházrendező korábban a Harvard Egyetem Amerikai Repertoárszínházának a művészeti igazgatója volt, 2011-ben az azóta is műsoron levő, nagysikerű Születésnap című előadást rendezte a kolozsvári társulatnál. Kifejtette: ő nem történész, a jelen problematikája érdekli, az, hogy mit mond Caravaggio világa a jelen számára. „Ez az előadás egy kísérlet arra, hogy miként lehet egy rendkívüli művész életét megragadni négyszáz évvel később” – magyarázta Woodruff.
Visky András ugyanakkor arra is kitért, igaz ugyan, hogy csak hét színész játszik az előadásban, azonban valamennyien 4-5 szerepet is alakítanak, kivéve a Caravaggiót játszó színészt. Mint részletezte, nyitott dramaturgiájú az összesen 31 jelenetből álló studióelődás, ami azt jelenti, hogy az egyes jelenetek sorrendje felcserélhető.
Carmencita Brojboiu díszlettervező úgy fogalmazott: minimalista tér, minimalista kosztümökkel jellemzi az előadást, egyszerűen eszközöket bocsátott a színészek rendelkezésére. A kedd esti bemutató 8 órakor kezdődik a színház studiótermében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!