Hirdetés

A Román Kulturális Intézet védelmére keltek román értelmiségiek

Nem vett részt Horia-Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatója azon a tegnapi parlamenti egyeztetésen, amelyen a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) honatyái az intézet helyzetéről kívántak tárgyalni vele annak nyomán, hogy a kormány az államfői hivatal hatásköréből a parlamentnek rendelte alá az intézetet, és lehetővé tette Patapievici menesztését.

Hírösszefoglaló

2012. június 19., 08:182012. június 19., 08:18

Patapievici azért nem vett részt az egyeztetésen, mert arról a sajtót kizárták volna. A kormány intézkedése jelentős felháborodást váltott ki a romániai művelődési életben, több száz művész tiltakozott petícióban a szerintük tisztogatásnak minősülő akció ellen, tegnap estére pedig – utalva a Patapievici „védjegyévé” vált kiegészítőre – „csokornyakkendős” tüntetést hirdettek az ICR székhelye elé, kiállva a filozófusként és esszéíróként ismertté vált elnök mellett.

Victor Ponta miniszterelnök, aki épp Ausztriában tartózkodott tegnap, a bécsi román kulturális intézet igazgatójának kérdésére mosolyogva azt válaszolta: nem akarja leváltani Patapievici-et. A British Council és a Goethe Institut mintájára szervezett intézet, amely a román kulturális külképviseleteket működteteti 17 országban, eddig az elnöki hivatal égisze alatt tevékenykedett, tiszteletbeli elnöke pedig Traian Băsescu államfő volt. Múlt héten azonban az új kormány sürgősségi rendeletet fogadott el, amellyel a kétkamarás parlament szenátusának rendelte alá az

ICR-t. Victor Ponta miniszterelnök szerint erre a „túlontúl átpolitizált intézmény demokratizálása” érdekében volt szükség. „Ez a társadalmi vita nélkül elfogadott önkényes kormányrendelet maga a diktatúra. Aljas tisztogatás, amely ugyanolyan elítélendő, mint az etnikai, ideológiai vagy faji tisztogatás” – fogalmazott Cristian Mungiu, a Cannes-i Filmfesztiválon több ízben díjazott filmrendező. Rajta kívül a román filmes újhullám más képviselői – Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu és Cătălin Mitulescu – is elítélték az ICR átszervezését.

Puiu szerint ha az utóbbi években Romániáról nem feltétlenül Ceauşescu, Drakula vagy az árva gyerekek jutnak a külföldiek eszébe, az nagyrészt a Patapievici vezette intézetnek köszönhető. Mitulescu úgy fogalmazott, olyan Romániát szeretne, amely értékelni tudja a teljesítményt, és nem dobja oda a politikai csatározásuk martalékául. Pénteken 25 képzőművész, koreográfus, művészettörténész és kulturális menedzser nyílt levélben szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt az ICR-rendelet visszavonására. Az interneten közzétett petíciót tegnap délig csaknem kétezerötszázan írták alá.

A Román Kultúráért, Nevelésért és Normalitásért Egyesület „csokornyakkendő mozgalmat” hirdetett, amely azt javasolja követőinek, hogy a Horia-Roman Patapievici által gyakran hordott öltözékkiegészítővel, csokornyakkendő viselésével tiltakozzék az ICR önállóságát megszüntető kormányrendelet ellen. Az egyesület tegnap estére utcai demonstrációt is meghirdetett. Az ICR bukaresti székháza elé várták azokat, akik nem szeretnék, hogy a mindenkori kormánytöbbség által vezetett szenátus alárendeltségébe kerüljön a Román Kulturális Intézet. Az ICR az utóbbi hét évben 300 román könyv lefordítását finanszírozta, rendezvényein pedig csak tavaly több mint kétmillió ember vett részt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés