Hirdetés

A nyelv az író otthona – Irodalmi lapok támogatásáról a Szárhegyi Írótáborban

Az irodalmi folyóiratoknak folyamatos támogatást biztosító törvénytervezetről is beszélt Kelemen Hunor Borzonton a kilencedik Szárhegyi Írótáborban résztvevő íróknak a hétvégén. 

Hírösszefoglaló

2014. szeptember 28., 19:352014. szeptember 28., 19:35

Mint az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a Helikon, a Korunk, a Látó, a Székelyföld, a Várad és más irodalmi folyóiratok támogatását azért foglalták jogszabályba, és terjesztették a képviselőház elé, hogy a magyar nyelvű időszakos kiadványok finanszírozása kötelező érvényű legyen.

„Sokan gondolják úgy, hogy a politikának teljesen ki kell vonulnia az irodalomból, a kultúrából, hogy semmiféle szerepet nem kell vállalni a fenntartásukban, finanszírozásukban. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy ma Romániában és általában Európában az államnak egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a támogatásban” – mondta Kelemen Hunor az írótáborban, ahol az erdélyi magyar gyűjtőkönyvtár szükségességét is hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, létre kell hozni egy olyan intézményt, amely egybegyűjti a szétszórtan őrzött irodalmi hagyatékokat, ezáltal biztosítani kell, hogy a nyomtatott szó túlélje a digitalizáló világ kizárólagosságát.

„Hol van az író hazája? A borzonti tábor témájaként megfogalmazott kérdésre a hozzám legközelebb álló válasz az, hogy az alanyban és az állítmányban, a nyelvben van az író otthona. Mert miért ne lehetne átmenetileg Heidelberg a hazája, netán Budapest vagy Gyímesfelsőlok?” – fogalmazott a szövetségi elnök az írótábor címét adó kulcskérdésről.

A rendezvényen harmadik alkalommal nyújtották át fiatal alkotónak a Csiki László Irodalmi Díjat, a Hargita Megyei Tanács támogatásával. Idén az elismerést Papp Attila Zsolt írónak ítélték oda Vízimozi című, harmadik verseskötetéért. Kelemen Hunor megköszönte az eseményre való meghívást Lövétei Lázár Lászlónak, Fekete Vincének és Egyed Péternek, és hozzátette: azt reméli, írói minőségében is várták Borzontra, olyan alkotóként, aki visszatér még az irodalomba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés