Hirdetés

A kolozsvári Bartha Ernő szénaszobrai London terein az olimpia idején

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Bartha Ernő szénaszobrait is kiállítják londoni köztereken a nyári olimpiai játékokkal párhuzamosan szervezett „kulturális olimpia” keretében. A Román Kulturális Intézet kedden hozta nyilvánosságra honlapján azoknak a projekteknek a listáját, amelyeket az intézet képviselői és a „kulturális olimpia” szervezői kiválasztottak a londoni bemutatkozásra.

Hírösszefoglaló

2012. március 08., 08:392012. március 08., 08:39

A nyertesek között szerepel Bartha Ernő Nature in the City (Természet a városban) című projektje is, amely a művész szénaszobrainak kiállítását célozza londoni parkokban. A kolozsvári képzőművész az MTI-nek elmondta, hogy a Román Kulturális Intézet tavaly írt ki pályázatot a londoni művészeti programsorozaton való részvételre, és a zsűri a beérkezett több mint száz pályázat közül hármat választott ki.

Mint megjegyezte, további egyeztetések után dől el, hogy a benyújtott tervei közül, mely formákat kell elkészítenie az olimpiáig, de legkevesebb három alkotása köztérre kerül az olimpiai játékok idejére. Hozzátette, ezek olyan új formák lesznek, amelyekkel a közönség még nem találkozott, némelyikük a 7-8 méteres magasságot vagy a 12 méteres hosszúságot is eléri. „Én nagyon hiszek ezekben a munkákban. A szerves forma találkozik bennük a szerves anyaggal” – magyarázta Bartha Ernő, aki elárulta: mindvégig reménykedett abban, hogy munkáinak szelleme a pályázat elbírálóit is megérinti.

Bartha Ernő munkái júliusban és augusztusban lesznek kiállítva Londonban, a művész azonban úgy véli, kár lenne hazahozni őket. Mint mondta, vállalhatónak tartja, hogy a múlandó világban az alkotásai is múlandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította őket – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással.

Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál idején a Millennáris Parkban, 2010 végén pedig egy hónapig volt látható a franciaországi Toulouse-ban TVmania című kiállítása, amelyben a művész a televízió szerepét és hatását értelmezte és gondolta tovább.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés