Hirdetés

A kegyetlen színház: levélben reagált Keresztes Attila állításaira Nagy Csongor

A sajtónak elküldött levélben reagált Nagy Csongor-Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nemrég felmondott színművésze a Keresztes Attila művészeti igazgató által az ő távozása és a társulat munkáját egyre inkább ellehetetlenítő anyagi gondok és személyes ellentétek kapcsán elmondottakra. A társulat egyik vezető színésze, Nagy szerint Keresztes nem érti a felmondása igazi okát, inkább magánéleti problémákra vezeti azt vissza, holott a társulatnál az anyagikon túl is komoly gondok vannak.

Krónika

2011. november 11., 10:152011. november 11., 10:15

Amint arról beszámoltunk, az intézmény hétfői sajtótájékoztatóján Keresztes Attila kijelentette: „Nem vezethetjük a színházat Nagy Csongor kalandjaihoz igazodva, ez nem szanatórium.” Ugyanakkor a művészeti vezető elmondta: a másik színész, Rappert Gábor felmondásának oka, hogy úgy érezte, nem kapja meg az őt illető szerepeket, Kovács Eszter irodalmi titkárt pedig ő maga kérte a távozásra.

„Gondok vannak”

„Azon kijelentése, hogy: »a színház nem egy rehabilitációs intézmény«, igaz. Azonban itt nem erről van szó – áll Nagy válaszlevelében. – A felmondásom oka nem magánéleti jellegű, bár Keresztes Attila művészeti igazgató úr csak és kizárólag erre redukálja a problémát, amit én személy szerint felháborítónak tartok, tekintettel arra, hogy beszélgetéseink során (amelyek megtörténtek, bármit is nyilatkozott Keresztes Attila) egy problémasorozatot tártam fel neki, amivel egy művészeti vezetőnek mindenképpen szembe kellene nézni, sőt mi több: szükségszerű orvosolnia.” Amint a színész írja, Keresztes szerint a probléma éppen vele van, „a színház ilyen kegyetlen”.

„Ezek után már nem volt kivel és miért tovább kommunikálni, egyértelmű volt, hogy nekem mint »mezei munkásnak« nincs jogom észrevenni és szóvá tenni a problémákat – állítja Nagy Csongor. – Bármilyen szemszögből is nézzük a dolgokat (az anyagi problémákon túl), igenis: gondok vannak. Hangulati, morális, szervezési gondok, mindezt csak tetézi a rengeteg munka. Mint egy színész, aki a dolgát végzi, engem is nagyon nagy mértékben érintettek, befolyásoltak a problémák. Nagyon szomorú dolog az, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mert egy jól vagy aránylag jól működő színházban ez egy belső ügy kellene, hogy legyen, amit mindenképpen meg kell oldani. A »helyzetet« nem én okoztam, én csak a »következménye« vagyok.”

Nem erre számítottak

Mint a levélben olvasható, Keresztes kinevezésekor senki nem vonta kétségbe a csapatépítő programját, a társulat bízott benne, hiszen a szatmári színháznak „szakmai változásra” volt szüksége. „Csakhogy időközben e csapatépítő program segítségével, a Keresztes Attila egyéni karrierjét »segítő« társulat lettünk. Nem hagyhatom figyelmen kívül a fejetlenséget és fegyelmezetlenséget, ami kialakult a színházban. (…) Keresztes Attila áll a csapat élén, ő a vezére, vezetője a társulatnak. Koordinálni, menedzselni, figyelni kell arra, hogy mi is történik. Ehhez itt kellene lennie. Itthon és együtt” – fejti ki válaszában a kiugrott színész.

Arról is beszámol, hogy augusztustól felmondásáig alig 3–4 szabadnapja volt, így a „szánalmasan alacsony” fizetést esélye sem volt kiegészíteni mellékkeresettel. Nagy a magánéletével kapcsolatos célozgatásokat kikérte magának, mint írja: „ahhoz senkinek semmi köze” és nem ez okozta a színházi konfliktusokat. „Színész vagyok. Szenvedélyesen szeretem, amit csinálok. Életben tart, megmozgat. Amit eddig tettem, azt meggyőződésből, a szakmám iránti tiszteletből tettem. Továbbra is játszani akarok, de nem ilyen feltételek mellett” – zárja levelét Nagy Csongor-Zsolt.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés