Hirdetés

A Kaláka együttes és Mácsai Pál is fellép ebben az évadban az Aradi Kamaraszínházban

A Kaláka együttes Bogdán Zsolt kolozsvári színművésszel közösen szólaltatja meg Kányádi Sándor műveit áprilisban Aradon •  Fotó: Bíró István

A Kaláka együttes Bogdán Zsolt kolozsvári színművésszel közösen szólaltatja meg Kányádi Sándor műveit áprilisban Aradon

Fotó: Bíró István

A 2023-as évadban 10 nagytermi és 8 kamaraszínházi előadást tart a tervek szerint az Aradi Kamaraszínház. A teátrum azt közölte, sikerdarabokkal, irodalmi és zenés produkciókkal, táncszínházi előadásokkal, visszatérő és új társulatokkal várja közönségét.

Krónika

2023. március 01., 13:262023. március 01., 13:26

2023. március 01., 20:232023. március 01., 20:23

Kányádi-est a Kalákával, Örkény-est Mácsai Pállal, zenés vígjáték a budapesti József Attila Színházzal, különleges muzsika Montanaróval – csupán ízelítő abból a sokszínű kínálatból, amellyel az idei évadban készül az Aradi Kamaraszínház.

Visszatér Aradra Nagyvárad és Temesvár magyar színháza, de szintén tiszteletét teszi a Miskolci Nemzeti Színház társulata az aradiak körében jól ismert Harsányi Attila színésszel.

Hirdetés

Ugyanakkor viszontláthatják a nézők az aradi Éder Enikő és Szabó Eduárd színészeket is. Lesz operett, kicsattanó humorú kortárs komédia, egyházzenei koncert, nép- és kortárstánc, de új produkcióval áll a közönség elé az Aradi Kamaraszínház is. Az évadban összesen 18 előadást láthatnak azok, akik megváltják a nagyszínházi és a kamara előadásokra is érvényes teljes bérletet.

Tíz nagyszínházi előadás

A világ legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben vezényelt, világsztárokkal lépett fel, március 12-én pedig Aradra jön Ács János világhírű karmester, elismert zongoraművész, aki hosszú ideig volt Luciano Pavarotti korrepetitora is. A nemrég Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett művész repertoárján több mint százötven opera és zenekari mű szerepel. Aradon a Csokonai Operastúdió szólistáival és kórusával lép fel, a nagyböjti időszakhoz illő, Rossini Kis ünnepi miséjét adják elő az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban.

Március 14-én, a magyar forradalom és szabadságharc ünnepének előestéjén a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadását tekinthetik meg a nézők.

A táncelőadás Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján készült, rendező-koreográfusa Könczei Árpád gondolatébresztőnek szánja a produkciót, amelyben a néptánc, a kortárstánc és a mozgásművészet gazdag eszköztárát használva, a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről tesz fel kérdéseket.

Április 5-én ismét vendégül látja az Aradi Kamaraszínház a nagyváradi Szigligeti Színház művészeit, akik Pierre-Augustin de Beaumarchais Figaro házassága, avagy egy őrült nap című vígjátékát mutatják be a nagyszínházban. A francia szerző darabja közelebb hozza a nézőkhöz a drámairodalom egyik kultikus figuráját, aki képes arra, hogy a legnagyobb veszélyek között is megőrizze humorát és derűvel tekintsen saját bajára is. A közönség viszontláthatja a színpadon az aradi születésű Szabó Eduárd színészt, aki Almaviva gróf szerepét játssza az előadásban. Szintén aradi színművésszel találkozhatnak nézőink a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Doktor című produkciójában, ugyanis Robert Icke darabjában Éder Enikő alakítja a főszereplő figuráját, Ruth Wolff orvos és kutatót.

Az ő sorsát és nyilvános, szakmai meghurcoltatását követi nyomon az előadás, amelynek rendezését a világhírű Andrei Șerban jegyzi.

Az Aradi Kamaraszínház számára igazi szenzációt jelent, hogy hosszú egyeztetések után idén vendégül láthatja a Miskolci Nemzeti Színház társulatát. A norvég drámaíró, Henrik Ibsen A vadkacsa című színműve a tragikomédia műfajának egyik leghíresebb darabja, amelyben – külön öröm az aradiak számára – színpadra lép Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színész, akit jól ismernek a nézők az Aradi Kamaraszínház több emblematikus előadásából. Harsányi ezúttal Gregers Werle szerepét alakítja, aki egy fundamentalista vallásos gyülekezet Kanadából hazalátogató tagjaként úgy dönt, hogy rendbe hozza, ifjúkori barátja Hjalmar életét, a közös múlt feltárása viszont végzetes következményekkel jár.

Egy zseniális író, Örkény István szelleme és két hasonlóképp nagy formátumú, Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló előadóművész, Mácsai Pál és Lukács Miklós lép fel a nagyszínpadon.

Az élet értelme – Egypercesek száz percben című Örkény-esten ismét meggyőződhet a közönség arról, hogy az egyperceseken nem fog az idő, nem avulnak, hiszen szerzőjük meglátta, ami bennünk és körülöttünk nem változik: az örök emberit.

Az Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló két előadóművész: Mácsai Pál színész és Lukács Miklós zenész is fellép Aradon •  Fotó: Aradi Kamaraszínház Galéria

Az Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló két előadóművész: Mácsai Pál színész és Lukács Miklós zenész is fellép Aradon

Fotó: Aradi Kamaraszínház

Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós, a szó és a cimbalom által pedig az örkényi világ a maga teljes pompájában magával ragadóan kel életre.

A budapesti József Attila Színház repertoárjából több előadást is műsorára tűzött már az Aradi Kamaraszínház. Immár hagyománnyá vált a két teátrum együttműködése.

Ebben az évadban az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjátékot láthatják az aradiak a legendás Bodrogi Gyula rendezésében.

Sóvári Péter ünnepelt színész és a kezdő Pintér Ibolya szerelméről sokan hallottak, a legendás filmet, amelyben Sóvárit Latabár Kálmán alakítja, számtalan színpadi előadás követte. A nagyszínházi előadások között szerepel egy különleges musical-dráma is a Gyulai Várszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában. A Verebes Ernő dramaturg szövege alapján született Pengetangó, avagy egy túlélőlánc komédiájában egy fiatal pár – a fiú európai, a lány argentin – egy, már csak romjaiban és az emlékekben létező szerelmi kegyhelyen találja magát, ahol furcsa, múltbéli figurákkal találkoznak.

Őket csak a tangó élteti még, meg a szerelem, amiért ölni is képesek. Vagy mégsem?

A kérdést párcserék és párharcok testi-lelki izgalma diktálja, míg a tangó részükké nem válik. Cári Tibor zenéje és Tapasztó Ernő színpadi világa szavatolja az előadás sikerét, amely egyben a merész sokszínűség bizonyítéka is. Az aradi nézők 2023-ban sem maradnak operett nélkül. Egy vidám Kálmán Imre klasszikust, a Marica grófnőt láthatják a nagyszínpadon a Magyar Zenés Színház előadásában.

Különleges és újszerű élménnyel lepi meg a színház a kortárstánc kedvelőit: vendégül látják a Közép-Európa Táncszínház (KET) egyik Shakespeare adaptációját Gergye Krisztián rendezésében. A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata, amely az Egyesült Államoktól Örményországig, Finnországtól Egyiptomig 22 ország 44 városában lépett fel, idén pedig Aradon teszi tiszteletét.

Nyolc kamaraszínházi előadás

Április 18-án visszatér Aradra a népszerű Kaláka együttes, amelynek tagjai Bogdán Zsolt kiváló kolozsvári színésszel közösen lépnek színpadra egy különleges zenés irodalmi est keretében.

A Vannak vidékek című előadásban Kányádi Sándor, az ezredforduló legnagyobb magyar költőjének versei csendülnek fel. A zenés-verses Kányádi-est élő bizonyítéka annak, hogy Kányáditól nem lehet megválni. „Sándor bácsi versei nemzedékeket kísértek végig a gyermekkortól a felnőtt, sőt időskorig, és most is velünk vannak” – olvasható a társulat közleményében.

Április 21-én Montanaro franciaországi oxitán vándorzenész érkezik, az európai hírű zeneszerző visszatérő vendége az Aradi Kamaraszínháznak.

Idén is különleges zenét játszik majd partnerével, a kínai származású Sissy Zhou-val, aki ku-cseng-en, egy hagyományos kínai pengetős hangszeren játszik.

Találkozásukból született meg a Lavender & Jasmine duó.

Az Arad és Pécs közötti kulturális kapcsolat jegyében látják vendégül a Pécsi Harmadik Színház Piszkavas című előadását. Arad testvérvárosának színművészei kétszer, április 23-án és 24-én lépnek színpadra Aradon, miközben – április 18-24 között – az Aradi Kamaraszínház is két alkalommal vendégszerepel majd Pécset.

A Piszkavas című darab Martin McDonaghnak, a kortárs angolszász drámairodalom fenegyerekének sötét vígjátéka, egy trilógia része, amely szerzőjét egy csapásra ismertté és elismertté tette világszerte.

Az előadás a harmincas éveiben járó, lassan vénkisasszonnyá savanyodó Maureen és zsarnoki természetű anyja, Mag történetét meséli el.

Májusban egyéni esttel mutatkozik be a közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, aki önmagával számot vetve írta meg önéletrajzi könyvét Bérczes László rendező, dramaturg segítségével.

Májusban egyéni esttel mutatkozik be az aradi közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja •  Fotó: Aradi Kamaraszínház Galéria

Májusban egyéni esttel mutatkozik be az aradi közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja

Fotó: Aradi Kamaraszínház

A 2018-ban megjelent életregény nyomán született meg a Pustol a hó című színházi előadás, amely Szarvas József életéről, különleges életpályájáról szól, viszont több mint egy életrajzi írás feldolgozása: beavatás egy olyan életbe, amelyet bárminek lehet nevezni, csak könnyűnek nem.

A tervek szerint a tavaszi előadások között tekinthetik meg a nézők az Aradi Kamaraszínház új produkcióját. A Kean című monodráma a már jól ismert duó, Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színész alkotói munkájának újabb gyümölcse. Az érdekesnek, de megfejthetetlennek ígérkező előadás a színész magányát boncolgatja. Edmund Kean, az angol színpad fejedelme, akárcsak III. Richard, a gonosz király, akit oly szívesen játszott, elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik. Ideje nagy részét kocsmákban, rossz társaságban tölti. Züllött életmódja hírhedtté lesz Angliában és Amerikában is, mégis e bárdolatlan ember utolérhetetlen művész volt, az első nagy romantikus Shakespeare-színész.

Az idei évad keretében egy esti beszélgetésre a teátrum vendége lesz Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész, aki Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone állandó magyar hangja, de sokszor szinkronizálta Jean-Paul Belmondót is, valamint több alkalommal az ő hangján szólalt meg Robert de Niro is.

A közönség láthatta őt a budapesti Madách Színház vagy a Győri Nemzeti Színház előadásaiban, valamint feltűnt játék- és tévéfilmekben is. Emellett gyakran mond verset és prózát, az Aradi Kamaraszínházban pedig Tapasztó Ernő fog beszélgetni Gáti Oszkárral.

2023 őszén az Aradi Kamaraszínházba érkezik az elmúlt két évtized egyik legeredetibb tehetsége, Kálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes, akinek előadásában a Broadway legtöbbet játszott egyszemélyes darabját, egy igazi stand-up-comedyt láthatnak a nézők színházi fűszerezéssel.

A Caveman – Az ősember című one man-show egy kicsattanó humorú kortárs amerikai komédia, hamisítatlan ki- és beszólásokkal. Egy valósághű sztori mindennapjainkból: egy férfi, akit épp kihajított a felesége, elmeséli, hogy mi a jó párkapcsolat titka, hogy mi a különbség a pasik és csajok között, hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán. Az aradiak igazi szabadszájú, szókimondó, szórakoztató estére számíthatnak Kálloy Molnár Péter módra.

korábban írtuk

Túl kell élnie a színháznak a nehéz időket – Tapasztó Ernő igazgató a tizenöt éves Aradi Kamaraszínház sikereiről, gondjairól
Túl kell élnie a színháznak a nehéz időket – Tapasztó Ernő igazgató a tizenöt éves Aradi Kamaraszínház sikereiről, gondjairól

Romániai városokban, szórványtelepüléseken, külföldi helyszíneken, számos fesztiválon fellépett az elmúlt időszakban, és további vendégszerepléseket tervez a megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Aradi Kamaraszínház.

{K2}

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán

Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban

Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban
2026. január 14., szerda

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is

A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is
2026. január 12., hétfő

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót

A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben

Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben
2026. január 08., csütörtök

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait

Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait
2026. január 07., szerda

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja

Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.

Elhunyt Tarr Béla filmrendező
Elhunyt Tarr Béla filmrendező
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

2026. január 06., kedd

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben

Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben
2026. január 05., hétfő

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább

A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább
Hirdetés
Hirdetés