Hirdetés

A franciák imádták a kolozsvári Übüt

Számos vendégszereplésre kapott meghívást a Kolozsvári Állami Magyar Színház Übü király című produkciója, miután Avignonban 23 alkalommal szerepelt vele a társulat. Az off programban szereplő produkció plakátját díjazta a zsűri.

Krónika

2013. augusztus 11., 16:502013. augusztus 11., 16:50

Az Avignoni Nemzetközi Színházi Fesztiválon elért sikerek után közel ötven franciaországi színház fejezte ki abbéli szándékát, hogy a következő évad folyamán vendégül látná a Kolozsvári Állami Magyar Színház Übü király című előadását – adta hírül az intézmény. A sétatéri teátrum társulata július 6. és 28. között 23 alkalommal adta elő az Alain Timar francia rendező alátal színre vitt produkciót a 67. alkalommal megrendezett színházi seregszemle off programjában, a Théâtre des Halles színpadán, a szakma és a közönség elismerését egyaránt kivívva. Az Übü király plakátját egyébként a zsűri a legötletesebb előadásplakát díjával jutalmazta.

A kolozsvári társulat immár harmadik alkalommal vesz részt a jeles színházi eseményen, először 2009-ben Visky András Visszaszületés című darabját, majd 2011-ben a San Diego-i Sushi Center for the Urban Arts-al közösen létrehozott Ruins True című produkciót láthatta a fesztiválközönség, mindkét előadást Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója rendezte.

A kolozsvári intézmény közleménye szerint a francia színházi sajtó szuperlatívuszokban beszélt az Übü királyról. „Eszméletlen előadás, amely színvonalával messze maga mögött hagyja az Off program előadásainak többségét. (...) Egyedi, humoros, ötletes, ritkán látni hasonlót\" – írta a L\'étoffe des Songes portál.

„Elképesztő találékonységukkal és eredetiségükkel, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és Alain Timar a szövegnek egyedi, dinamizmusában meghökkentő olvasatát nyújtják. (...) A színészek – egyik tehetségesebb, mint a másik – ösztönösen és meglepő könnyedséggel aknázzák ki a szövegben rejlő humor lehetőségeit. Csupán a jelenlétük elegendő ahhoz, hogy egy párhuzamos világot teremtsenek, egy, a nézőt a valóságtól elszakítni hivatott képi univerzumot, mely által tanúja lehet ennek az emberi butaságról szóló történetnek. Merész vállalkozás Alain Timar részéről, egyben ragyogó siker is\" – fogalmazott Savannah Macé, a Les Trois Coups kritikusa.

Nemcsak a kritika, de a közönség is örömmel fogadta a produkciót: mintegy 2000-en látták az előadást, a színészek munkáját minden este hosszas tapssal jutalmazták a nézők. Az előadás szereplői Bogdán Zsolt, Dimény Áron, Farkas Loránd, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Váta Loránd, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Kató Emőke, Laczó Júlia, Skovrán Tünde és Varga Csilla. Cathrine Robert a La Terrasse kritikusa így ír róluk: „A színpadi játék virtuózai; a kolozsvári színészek kifogyhatatlan energiája a színpadot pazar bálteremmé változtatja.\"


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés